Keresztényüldözés

2019. 01. 16.

Keresztény képviselőt akartak megverni a török parlamentben

Az oszmánok által elkövetett örmény és szír népirtás széleskörű ismertetésére tett javaslatot egy keresztény képviselő a török parlamentben. Az Igazság és Fejlődés Párt (AKP) képviselői rátámadtak a szír-arámi politikusra.

A Demokratikus Népek Pártja (HDP) színeiben parlamenti mandátumhoz jutó Touma Jaleek szír keresztény képviselőre és örmény származású képviselőtársára támadtak az Igazság és Fejlődés Párt (AKP) képviselői, miután a keresztény politikus felszólalásában az oszmánok által elkövetett keresztény népcsoportok népirtásának széleskörű ismertetését követelte a török társadalmon belül – tette közzé honlapján Ibrahim Mrad, a Nemzetközi Szír Unió Párt elnöke.

Touma Jaleek felszólalása előtt szír-arámi nyelven köszöntötte a képviselőtársait, majd részletesebben ismertette az 1915-ben lezajlott népirtások részleteit. Az AKP képviselői bekiabálásokkal próbálták félbeszakítani, az egyik feldühödött politikus pedig megtámadta Jaleeket – közölte a Linga.org.

A török Zaman hírportál közlése szerint a szír keresztény képviselő megpróbálta elhagyni az üléstermet, de Erdogan pártjának politikusai körbevették őt és elállták a folyosó kijáratát. A keresztény politikus védelmére a HDP kurdbarát párt tagjai siettek. A dulakodás során Touma Jaleek kisebb sérüléseket szenvedett.

A cikk folytatása itt olvasható…

S4C.News – Kassab Adonis

kép: Linga.org

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑