Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2015. 06. 10.

Keresztények is bekerültek a török parlamentbe

2015. 06. 10.

Ötvenegy év után három örmény és egy szír keresztény is bekerült az ankarai törvényhozásba. Két nappal később Isztambulban majdnem felgyújtottak egy templomot.- adata hírül az khabararmani.com

Múlthét vasárnap tartották a Közel-keleti országban a parlamenti választásokat, ami teljesen felborította a politikai viszonyokat. Az AKP jobb esetben kisebbségben kormányozhat, de egyenlőre az sincs kizárva hogy az ellenzéki pártok koalícióra lépnek, a legvalószínűbb forgatókönyv hogy a közel jövőben előrehozott választásokat tartanak Törökországban.

Viszont több mint fél évszázada az ankarai törvényhozásban ismét keresztények is bejutattak képviselőket.
Az örmények három képviselőt is bejuttattak igaz különböző török pártok listáján.

Markan Aasayn újságíró az AKP színeiben, Selena Dogan ügyvéd a Köztársasági Néppárt listáján ,illetve Caro Baylan a kurdbarát Demokrata Párt jelöltjeként jutott hozzá mandátumához. A keresztény szírek Erol Dora a keresztény szíreket fogja képviselni a török törvényhozásban.

Templomot akartak felgyújtani szélsőséges törökök

A választások után két nappal Isztambulban megpróbáltak egy templomot felgyújtani. A felvételen jól látható, hogy a keresztény templom mind két bejáratánál tűzet raktak ismeretlen tettesek. Valószínű, hogy az egyikük az aki a templom kertjébe marad és Allah Akhbar-t kiáltva buzdította az embereket, hogy szimpatizáljanak a tettével. A rendőrök tétlenül figyelték a szélsőséges iszlamista török férfi kiabálását.

فيديو عاجل: محاولة إحراق كنيسة في اسطنبول بتركيا وصيحات “الله أكبر” تتعالى أما أردوغان مختفي عن الأنظار (kbr.me/1f0k6pL)…

Posted by KhabarARMANI.com on 2015. június 9.

AZ Oszmán Birodalom bukása előtt még az óvatos becslések is azt mutatták, hogy a térség lakosságának legalább 30%-a keresztény volt. A népirtások, deportálások,a tömeges emigráció és keresztényüldözések miatt napjaikban a keresztény közösségek már csak a töredékét alkotják a társadalomnak.

A mai Törökország területén, száz évvel ezelőtt több millió keresztényt (örmény, asszír, szír, káld, arab) mészároltak le a törökök és a kurd szabadcsapatok. A megmaradt keresztények Irakba,Szíriába Libanonba menekült, vagy emigrációba kényszerült .Görög keresztények millióit deportálták Görögországba.

Orientalista.hu – Sinoda

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑