Ki van veszélyben? Assad, Sisi vagy az utolsó iszlamista, Erdogan?
2016. 12. 09.
A sors fintora és ennek az időnek egyik legnagyobb csodája az, hogy az az ember, akinél az egész világ várta, hogy az lemondjon és megtörjön, olyan emberré vált, aki a legszilárdabb ezen a bolygón és az összes világ vezetői közül a legstabilabb.
Itt nem másról beszélek, mint Bashar Al-Assad elnök úr. Ha a szaúdi szamarat, Adel Al-Jubair külügyminisztert éppen hanyagoljuk, akkor rajta kívül nem is találunk már más olyan embert, aki továbbra is fenyegetőzne vagy akár diktálni próbálná, hogy Assad elnök úr távozzon. Sőt, minden politikus ma ezen a bolygón, ha értelmesnek és megfontoltnak próbál tűnni a világ szemében, tiszta szívből azt kívánja, hogy ne kérdezzék meg tőle a híres kérdést, tehát azt, hogy mi az álláspontja Assad elnök maradásáról, távozásáról.
A legtöbb, amit ma bármilyen tökös politikus mondhat az az, hogy ez színtiszta szíriai ügy, plusz “a politikai megoldás szükségletének” mondókája. Igazi kockáztatásnak számít ma a világon az, ha egy politikus azt feltételezi, Assadnak távoznia kell. Ez az egyszerű kijelentés elég ahhoz, hogy a hallgatók szánalmas mosollyal kövessék a politikus kijelentését azzal a mondattal, hogy ez a szerencsétlen el van tájolódva és végképp elszakadt a valóságtól.
Ma már köztudott az is, hogy valódi átok sújtja a politikusokat, akik ki merik jelenteni azt, hogy Assad elnök napjai meg vannak számlálva. Mindenki, aki ezt kijelentette vagy gyorsan távozott, vagy hamarosan távozni fog. Maga Trump sem mert ebbe a témába nagyon belefolyni és óvatosan fogalmazta meg a véleményét, nehogy az átok őt is Clinttonné sorsára juttassa. Clintonné, aki nem győzte hangoztatni, hogy Assad napjai meg vannak számlálva, majd ő maga távozott örökre a politika múzeumjainak örök mezőire, örökké, visszatérés nélkül.
Aki figyeli a híreket és követi az eseményeket, az felfogja, hogy valóban más időket élünk. Dehát hogyan is maradhatna Assad hatalmon, ha nem változott meg az egész világ körülötte? Ennek érdekében a jövőt nekünk túlzott optimizmus vagy pesszimizmus nélkül kell próbálnunk olvasni, távol az érzelmi, kívánságokkal teli, valóságon alapuló, részletes elemzéssel. Ez a higgadt elemzés itt ugyanaz, mint amit mi az elmúlt évek során megosztottunk az olvasóinkkal a hazánkat sújtó viharral kapcsolatosan. Mi meghagytuk a csillagász és kuruzslóknak az “Assad megszámlált napjainak” a szórakozását, mi egyetlenegy nagy eseményt illetően sem tévedtünk, mert a fegyverünk ehhez, saját magunk ismerete és az ellenfél ismerete volt, nem a csillag állások megfigyelése.
Arra az egyszerű képletre alapozva, miszerint Assad elnök úr maradása azt is jelenti, hogy megváltoztatja az összes körülötte lévőt, tudnunk kell, hogy nem létezik olyan, hogy Assad úr anélkül maradjon hatalmon, hogy ő ne változtatná meg az összes politikai egyenletet maga körül. Ezen politikai egyenletek változása a nemzetközi fontossági rend és nagyhatalmak erőviszonyainak változása. Ezért láthatjuk azt, hogy a világ kedélye megváltozott.
A világ politikusai azon versenyeznek, hogy Assad hatalmon maradását követeljék, egy döbbenetes változás során, amire senki sem számított azok közül, akiket a propaganda teljesen meghülyített és akikkel a hatalmas média gépezet azt hitette el, hogy az istenek is Assad távozását követelik. A világ eljutott arra a szintre, hogy az egyszerű ember egy percre sem gondolhatta azt, hogy eljön egy nap, amelyben a világ urai versenyeznek majd azért, hogy kijelentsék, ők Assad úr maradását preferálják.
Kevés idővel ezelőtt a nyugat nem volt abban a hangulatban, hogy Erdogánt leváltsa, mert benne látta az iszlamista őrület erős mozgatóját a régióban, mert benne látták az erős rosszfiút, aki a többi keleti országot rettegésben tudja tartani. Leginkább azért volt megfelelő ez a nyugatiak szemében, hogy az egész iszlám hírnevét teljesen lejárassa az Iszlám Állam és Nuszra front létrehozásával, amelyek helyette és utasítására harcoltak Szíria ellen. Erdogan szétoszlatta a muszlim társadalmakat, majd meg is etette őket a cápákkal a tengerekben vagy koldusokat varázsolt belőlük Európában. Erdogan kizárólag azzal a céllal volt precízen létrehozva és megóvva, hogy belülről gyilkolja meg az Iszlámot és egy rést csináljon a szír-iráni-orosz falban, ami ma már egyáltalán nem elfogadott Trump, valamint a szélsőjobboldali európai mozgalmak felemelkedésének a korában. Trump, aki szépen beszélt Erdoganról, nem lehet sem a kedvelője, sem annak akarója, hogy Erdogan hatalmon maradjon, hiszen Erdogan a demokrata párt első közel-keleti embere és az Obama-Clintonné páros termése, mindannak ellenére, amit egyesek mondanak, miszerint a török puccs kísérlet mögött részint ők állnak.
Az összes esemény azt bizonyítja, hogy a puccskísérlet elég erőt adott Erdogannak ahhoz, hogy megerősítse hatalmát, hogy eltávolítsa a körülötte ólálkodó veszélyeket és terrorizálja a török népet. Mindennek ellenére továbbra is folytatódott az egyeztetés közötte és Obama között, mintha mi sem történt volna.
Erdogannak nem lehet sok szerencséje a “Trumpistáknál” mivel Trump nagyon egyértelműen kijelentette, hogy az iszlamistáknak ellenáll és megkülönböztetés nélkül akar a nyakukra lépni. Trump nem tesz semmi különbséget Irán és Szaúd-Arábia között. Szerinte mind a kettő az iszlámnak két olyan része, amely a destabilicázióról és rettegésről szól a világon. S mivel Trump az Arab-öbölben nem lát mást, mint egy fejős tehenet, – amit addig kell fejni míg el nem fogy a teje, hogy levághassák-, ő nem fogja semmi akadályát látni annak, hogy a török bikát levágja. Itt a török bika alatt Törökország iszlamista arcát, az Igazság és Fejlődés muszlim testvériségi pártot értjük.
Trump nincs igazán megelégedve a NATO mostani formájával és annak a megváltoztatását elsődleges feladatnak tekinti. Ő nem fog lemondani Törökországról, de minden bizonnyal csökkentené az iszlamista jelenlétet a török kormányban. Ez a férfi úgy tűnik, hogy iszlamista mentes amerikai külpolitikát akar ellentétben az Obama adminisztrációval, talán enyhe túlzással legszívesebben egy nap úgy kelne fel, hogy se egy minaret se egy mecset se legyen a világ tájain. Talán nem bánna azt sem, ha több muszlim nem is élne a világon. Mindezért az ő terve, politikája nem egyezhet meg az erdoganista iszlamista terrorizmust támogató politikával, még ha látszólag udvarolnak is egymásnak. A valóság nem más, mint hogy a szultán az Igazság és Fejlődés pártot úgy alkotta meg, hogy az az Al-Kaida és a Muszlim Testvériség politikai szárnya legyen. Erdogan nagyon jól tudja azt, hogy politikát kell változtatnia, ha túl akarja élni az új amerikai kormányt. Az elmúlt napokban a Szíriában, a szíriai erők által végrehajtott török katonák elleni akcióra a törökök nem tudtak válaszolni. Ez nem is jelent mást, mint hogy Erdogan teljesen elvesztette a tökeit. Miközben ő ugyanaz az ember, aki majd megőrült, amikor pár szír lövedék pora átment ártalmatlanul a határon. Ő akkor egész török hatalmával Brüsszelbe ment panaszkodni, ezáltal egész Európát próbálva háborúba rángatni. Ma meg megelégszik azzal, hogy csendben hazavigye elesett katonait, hogy csendben temesse el őket, azzal fenyegetőzve, hogy majd válaszol és bosszút áll a megfelelő időben.
Trump világa egy különböző világ. Az európai jobboldal még a baloldali pártok közül is rohamosan emelkedik felfelé. Nem fog illőnek tűnni az sem, hogy Európa megőrizze Obama hagyatékát Törökországban. Főleg, hogy Erdogant konfliktusokkal bekerítve látja, sok-sok problémával együtt, úgy, hogy Erdogan a végsőkig fenyegetőzik a menekültek elengedésével Európa irányába. Ez a török politika csak az idióta, megfontolatlan vezetőség döntéseit bizonyítja, amelyre Trump megfelelően fog válaszolni, jogosan. Amit a törökök művelnek, az provokáció és minden bizonnyal sokan kívánják tiszta szívből, hogy Trump a késeit most ne csak a szaúdi tehén levágására élezze.
Ezzel ellentétben úgy tűnik, hogy az egyiptomi elnök, Abdul Fattah Al-Sisi a kívánt ember Trump világának a kiegyensúlyozásához. Egy olyan világnak, amiben különböző módon akar eljárni Trump Iránnal és Szaúd-Arábiával szemben. Sisi egyben az iszlamisták ellensége, meg Erdogan ellensége is, de ugyanakkor semmi oka a világon arra, hogy Irán felé húzzon. Úgy tűnik ez az ember lesz a politikai arc, aki követni fogja az új amerikai politikát a Közel-Keleten a következő négy évben. Sisi felé fog leginkább húzódni az új amerikai adminisztráció, főleg azért is, mert Sisi nincs igazán megelégedve a szaúdi fejős tehénnel, úgyszintén pedig a szaúdi fejős tehén sincs oda érte, annak ellenére, hogy látszólag udvarolnak egymásnak. Ez olyan Sisi részéről, mint amikor egy férfi egy ritka ronda nőnek udvarol, aki gazdag, buta és szemérmetlen, csak azért, hogy kifizesse neki a megélhetés költségeit, míg talpra nem áll, hogy aztán majd egy szép nőt vehessen el.
Most az egyszer a megfigyelő azt érezheti, hogy a kedélyek egyre jobban teli vannak azzal, hogy megszabaduljon a világ Erdogantól. Azt érezheti, hogy Erdogan fokozatosan vált a világ legjobban gyűlölt személyévé, főleg Clintonné távozásával, aki megóvta őt. Clintonné, aki ténylegesen irányította az Egyesült Államokat az Obama báb mögül. Ez a páros segítette az iszlamisták megerősödését a szekularizmussal szemben, egészen a török hadsereg megalázásáig az iszlamisták által, a sikertelen puccs kísérlet után. Miközben Assad elnök az a lázadó, aki a politikai ellenfeleinek a holttesteiben megbotolva indult el a csúcs felé, afelé, hogy a világ kapui nyíljanak meg előtte, mint a győztesek és hódítók előtt. Eközben a csendes és rejtélyes egyiptomi elnök kezdett kibontakozni a körülötte lévő homályból és kijelentette, hogy támogatja a nemzeti hadseregeket, közöttük a Szíriai Arab Hadsereget.
A török elnök, aki szinte sosem nyugodt le a közelmúltban, lecsitult és csendben maradt, hangját már alig lehet hallani, ő már olyan, mint egy vad bika, aki egy nap arra kelt, hogy kiherélték. Ezeken a tényeken alapozva feltételezhetjük azt, hogy Törökországnak a megszokott, korlátozott nyugati szövetséges szerepe fog megmaradni a jövőben, Erdogan szárnyai nélkül. Miközben Sisi szerepe lesz megerősítve és vele lesz szövetség a régióban. Ez az egyenlet azt jelenti majd, hogy Szíria kijött a viharból, amely leginkább Törökország felől sújtott le rá. Ez azt jelenti, hogy egy új vihar közeledik, de az iszlamista szaúdi-iráni-török háromszöget fogja sújtani. Ebben a háromszögben minden bizonnyal Irán a legerősebb oldal, mert ellenállt egy egész stabil tengely részeként Szíriával és Oroszországgal 6 éven keresztül. Nem könnyű megjósolni, hogyan fogja Trump ezt a háromszöget támadni és ki ennek a háromszögnek a leggyengébb oldala, hogyan fogja kiválasztani az első áldozatot. Ami fix az az, hogy Irán olyan, mint Szíria. Kulcsait senki sem birtokolja, sem Obama, sem Trump. Miközben a török és szaúdi kulcsok a nyugat tulajdonába állnak, hiszen a független, hazafi állam fogalma lehetetlen addig, míg egy ország a NATO tagja, szövetségese. A kiherélt török bika manapság azt bizonyítja, hogy döntései nem Isztambulban születnek. A heréit a nemzetközi biliárd asztalon, az amerikai színfalak mögött alkalmazzák. Talán őt csak az mentheti most meg, ha szembeszáll Iránnal Trump óhajára. Azonban Trump nem úgy tűnik, hogy iszlamistára bízna egy másik iszlamista elleni harcot. Neki más meglátása van, amivel mi hamarosan megismerkedhetünk.
Semmi kétségem afelől, hogy Erdogan eddig hatalmon maradása nem a politikai rafináltságának köszönhető, sem a támogatottságának, hanem Assad ellenállásának, mert a legnagyobb feladata Erdogannak az Assad eltávolítása volt. Ezért óvták meg a nyugati hatalmak Erdogant annak ellenére, hogy nincsenek oda a hamis, Ottomán kakaskodásaiért.
Évekkel ezelőtt Erdogan meg támolygott, de akinek kulcsai voltak hozzá, az az amerikai adminisztráció volt, amely ezt a mocskos szerepet akarta neki. Az amerikaiak vitték egyik szintről a másikra, megakadályozva azt, hogy meggyengüljön, mert neki szánták a lándzsa élének a szerepét a szíriai test hátba szúrásában. A sors szerint ennek az embernek már rég befellegzett volna, ha rálett volna hagyva a történelemre és földrajzra. Én nem hinném azt, hogy rizikós kijelenteni, hogy Erdogan távozni fog Trump elnökségének bármelyik pillanatában, mert ő az utolsó iszlamista, a nem iszlamisták korában, amely kor most elérkezett.
Naram Sarjoon szíriai író cikke
Orientalista.hu – Cadmus
Amerikai stratégák félnek az oroszországi háborútól →
Elsorvad Minszk? Ukrán diplomata bedobja a törölközőt →
Moszkva már nem tartja baráti országnak Törökországot →
