Cadmus fordítás Cadmus
Irak

2016. 04. 03.

Kiszabadították az Iszlám Állam 1500 foglyát

2016. 04. 03.

Szombaton bukkantak rá a terrorszervezet hatalmas föld alatti börtönére, és mindenkit kiszabadítottak onnan. Nagy részük civil lakos volt.

Mintegy ezerötszáz embert szabadítottak ki az iraki biztonsági erők az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik börtönéből.

Egy katonai parancsnok közlése szerint a biztonsági erők a nyugat-iraki Anbár tartományban lévő Hít város visszafoglalására indított támadás során, szombaton bukkantak rá a terrorszervezet hatalmas föld alatti börtönére, és mindenkit kiszabadítottak onnan. Egy anbári tartományi vezető szerint nagy részük civil lakos volt.

A hadsereg februárban foglalta vissza az iszlamistáktól a tartományi székvárost, Ramádit, a terroristák egy része azonban elmenekült a hetven kilométerre fekvő Hítbe. Az iraki fegyveres erők csütörtökön indították meg a Hít elleni offenzívájukat.

A hadsereg jelenleg ennek a városnak a visszavételét tekinti legfontosabb céljának, mivel az Iszlám Állam iraki és szíriai állásai között lévő egyik utánpótlási vonalon fekszik.

Az iraki parancsnokok szerint Hít visszafoglalása kulcsfontosságú ahhoz, hogy egyesítsék a Bagdadtól északra és nyugatra tevékenykedő fegyveres erőket az Iszlám Állam kezén lévő legnagyobb város, az észak-iraki Moszul ostromának megkezdése előtt.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑