2016. 04. 20.
Kiszorulnak a dzsihadisták a líbiai Bengáziból
2016. 04. 20.
Beljebb jutott Bengáziba a líbiai kormányhadsereg. A földközi-tengeri kikötővárost, amely méretét és gazdasági jelentőségét tekintve is a második helyen áll a líbiai települések rangsorában, most iszlamista fegyveresek ellenőrzik. Líbia nemzetközileg elismert kormányának hadserege kedden elfoglalta a déli és nyugati városrészeket.
A hadműveletet, amely egyszerre három helyen indított támadást a dzsihadisták alakulatai ellen, az a Kalifa Hefter tábornok irányította, aki három éve saját milíciája élén üzent hadat a szélsőségeseknek, miután megunta, hogy a tehetetlen politikai elit halogatja az Arab Tavasz idején nyeregbe került dzsihadista csoportok felszámolását.
Hefter tábornok tavaly került vissza a hadsereg élére. Addigra már két kormánya is volt Líbiának. A fővárost, Tripolit 2014 nyarán bevette egy iszlamista szövetség, úgyhogy a hivatalos kabinet a törvényhozással együtt átmenekült az ország keleti részébe, Tobrukba.
Az egységkormány tavaly októberben alakult meg az ENSZ közvetítésével, de ez a fegyveres harcoknak nem vetett véget Líbiában.
Orientalista.hu – Euronews