Afrika

2018. 06. 07.

Közép-afrikai vallási vezetők felhívása a külföldi befolyásra



A Közép-Afrikai Köztársaság vallási felekezeteinek fóruma körlevelet adott ki a válságról, amely az utóbbi időben az ország egyes területein és a fővárosban, Banguiben kialakult.

E vidékeket erőszakcselekmények rázták meg, amelyek áldozatokat követeltek és anyagi javak pusztítását eredményezték. Az áldozatok között van egy katolikus pap is, Albert Toungoumala Baba, akit május 1-jén öltek meg húsz hívővel együtt Bangui egyik plébániája ellen intézett támadásban.

A válság okai

„A közép-afrikai válság eredete nemcsak a hibás kormányzás, a korrupció, a kirekesztés, a regionalizmus, a politikai váltás elutasítása, a szegénység, a javak igazságtalan elosztása, a köztársasági intézmények meggyengülése, a vezetés hibái, a büntetlenség és a bizonytalanság.” Ezeket ismételten elítélik, de a válság okai a környező országok céljaiban is keresendők. „Ezek ugyanis rejtetten olyan programokat alakítottak ki, amelyekkel elfoglalhatják a Közép-Afrikai Köztársaságot. Idetartoznak az általuk finanszírozott és működtetett fegyveresek csoportok, amelyek által az ország erőforrásait akarják ellenőrzés alá vonni” – fogalmaznak a vallási vezetők, közöttük a katolikus részről Dieudonné Nzapalainha bíboros, Bangui érseke.

Az ország destabilizálására irányuló törekvések

„Egyes honfitársaink, akiket a könnyű kereset és a hatalom demokrácia ellenes eszközökkel való megszerzése vezet, szövetséget kötöttek külföldi bérencekkel – elsősorban Csádból és Szudánból –, hogy destabilizálják az országot. Ezek a honfitársak erőszakot szítanak e bérencek együttműködésével, akik arcátlan módon hamis megosztást provokálnak keresztények és muzulmánok között megtévesztésként, míg eközben a valós célkitűzésük a hatalom magukhoz ragadása és az ország gazdag természeti erőforrásainak ellenőrzés alá vonása a közép-afrikai lakosság kárára. A nép pedig a leírhatatlan erőszakcselekmények mindennapos áldozatává válik” – hívják fel a figyelmet a Közép-Afrikai Köztársaság vallási elöljárói. Megerősítik, hogy a konfliktus politikai és nem vallási eredetű.

Az ENSZ Békefenntartók vitatott szerepe

A körlevél továbbá elítéli a MINUSCA, az ENSZ Többdimenziós Átfogó Stabilizációs Misszióját, vagyis az ENSZ Békefenntartókat a Közép-Afrikai Köztársaságban. Az ENSZ Missziót a szakmaiság hiányával vádolják a vallási vezetők, valamint azzal, hogy fegyvereket és lőszereket biztosít egyes lázadó csoportoknak.

A vallási elöljárók körlevelüket javaslatokkal zárják, amelyek kiutat jelenthetnének a válságból. Ezek között a fiatalokat arra hívják, hogy ne hagyják magukat az etnikai és vallási manipuláció által befolyásolni. Ez csak azt a célt szolgálja, hogy a fegyveres csoportokba való belépésre ösztönözze őket, amelyek destabilizálják az országot.

Vaticannews

, ,




<


Back to Top ↑