Cadmus fordítás Cadmus
Régészet

2018. 12. 07.

Kutatók szerint megtalálták Szent Miklós sírját

2018. 12. 07.

Sokszor bele sem gondolunk, hogy, amikor a gyerekek a Mikulást várják, kit is takar ez a kedves elnevezés, főleg, hogy itthon keveredik az orosz eredetű Télapóval. Szent Miklós volt, akinek a jótettei évezredeket átszelve eljutottak a modern idők emberéig, megalkotva a nagy szakállú, minden jóval megpakolt zsákot cipelő Mikulás képét.

Bár életének számos részlete ismeretes, beleértve születési helyét és idejét, valamint halála helyét és idejét is, a végső nyughelyének holléte talán csak most nyer bizonyosságot.

Megtalálták a sírját?

2017 októberében ugyanis – noha akadnak szkeptikusok – felmerült, hogy megtalálhatták Szent Miklós titkos, végső nyughelyét Törökországban, egy 520-ban épült templom alatt. A templom Antalya tartományban van, és Szent Miklós-templomnak nevezik. Egy 1700 éves, rejtett sír ottlétét CT-szkennerrel és radarral támasztották alá.

Szent Miklós templomának mozaika

Nincs könnyű dolguk a régészeknek, hiszen a templom alatti sír nehezen hozzáférhető helyen rejtőzött.- A feltárást nehezíti, hogy mozaikok vannak a sír felett, a templom padlóján, melyeket előbb óvatosan meg kell lazítanunk, majd elszállítanunk – nyilatkozta egy, a sír feltárásában részt vevő szakember.

Korábban azt hitték, a myrai püspökként elhunyt Szent Miklós testét a 11. században szerzetesek Olaszországba, Bariba vitték, egy szeldzsuk török támadástól féltve a maradványokat. Ott ereklyékre osztották a csontokat, és több országba is juttattak belőlük.

Az elszállított maradványok talán egy ismeretlen pap csontjai lehettek, tévedés történhetett a török professzor, Yıldız Ötüken szerint:- Úgy hisszük, Szent Miklós jó eséllyel akár ma is ott nyugszik sértetlenül a templom alatti sírban. Ha találunk maradványokat, akkor természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy bizonyosságot szerezzünk – nyilatkozta 2017 októberében.

Szent Miklós eredeti sírhelye Myrában

Szent Miklós élete

Szent Miklós a 3. században, 270-ben, március 15-én született Patara faluban, tehetős család fiaként. Keresztény nevelést kapott, majd szülei halálával Isten szolgálatába akart szegődni, segíteni a rászorulókat. Mindeközben Myra püspöke is lett. 343-ban halt meg, december 6-án.

Vajon őt találták meg a török templom alatti, titkos sírban? Egyelőre nem derült ki. Akárhol nyugodjon is, Mikulás napján, felnőttként érdemes magára a szentre is visszaemlékezni, aki nemcsak a szegényeket ajándékozta meg, de legendás jótettei által a ma gyermekeinek is sok-sok örömet okoz.

Femina.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑