Lángba borulhat Törökország
2014. 10. 08.
Legalább 12 kurd tüntető vesztette életét Törökországban, az Erdogan és kormánya elleni tüntetésekben.
Tíz ezrek tüntettek Törökország szerte az Erdogan kormány politikája ellen.Egyrészt a török kormányt vádolják az Iszlám Állam terrorszervezet nyílt támogatásával, másrészt mert Erdogan és a Muszlim Testvériség ideológiáját követő Igazság és Fejlődés Párt szándékosan szabotálják a kurdok harcait Kobane városában. A tüntetések során közel száz kurdtüntető támadta meg tegnap este a török parlamentet, a támadás során többen megsebesültek, életüket vesztették.
Diyar Bakr városban a törökországi kurdok „fővárosában” öt ember halt meg a tüntetők és a rendőrök összecsapása miatt. Kijárási tilalmat rendeltek el a városban és még másik kettőben is Mardinban és Fanban.
Ali Omri Szíriai Demokratikus Kurd párt elnöke a napokban figyelmeztette Erdogant és kormányát, hogy a konfliktus Törökországot is el fogja érni, ha nem változtat a kurd ellenes politikáján. A harcok akár Isztanbult is elérhetik válaszként arra hogy a kurd falvak és Kobane városa két tűz közé lettek szorulva. Keleti, nyugati és déli irányból az Iszlám Állam terrorszervezet, még északról a török hadsereg zárta körbe a kurdokat.
Annak ellenére, hogy a török parlament jóváhagyta a katonai beavatkozást szíriai területeken az Iszlám Állam ellen a hadsereg nem tesz semmit. Nem is fog, hiszen a törököknek nem érdeke hogy a kurdokat segítség. Erodgan attól tart, hogy a szíriai kurdok, ha megerősödnek az iraki Kurdisztánhoz hasonló autonómiát érnek el. Emiatt a törökországi kurdok is előállhatnak egy hasonló követeléssel.