Interjú

2018. 02. 19.

Lavrov: “Az amerikai jelenlét erősödik, és nem éppen ártalmatlan irányban…”



Milyen most a kapcsolat Moszkva és Washington között? Milyen eredményt hozhat Szíriában az orosz-iráni-török együttműködés? Joggal tart-e Oroszországtól az Európai Unió?

Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov a Global Conversation vendége. Galina Polonszkaja kérdezte őt a nemzetközi diplomácia alakulásáról.

Euronews:  Köszönjük, hogy időt szakított ránk. Az első kérdésem az orosz-amerikai viszonyra vonatkozik. Egy évvel azután, hogy Donald Trump elnök lett, ez a kapcsolat feszültebbé vált, mint valaha. Többet vártak Trump elnökségétől?

Szergej Lavrov: Azt nem mondanám, hogy vérmes reményeink lettek volna. Mostanában kelendő spekuláció, hogy Oroszország Trumpra fogadott, és vesztett. Valóban elhangzott néhány kijelentés közszereplők, politikusok szájából, amelyek Donald Trump megválasztását támogatták, de mérvadó hangok, akik a külpolitikáért felelnek, az elnöktől a külügyminiszterig, sohasem fogadtak senkire. Azt mondták el világosan, hogy Oroszország olyan elnökkel és kormányával szándékozik együtt dolgozni, akit az adott ország népe megválaszt.

Ez tényleg így van, nem tudtuk megjósolni a jövőt. Nem avatkoztunk be, pedig még mindig beszélik, hogy volt valamiféle orosz állami beavatkozás a kampányban, de én még egyetlen bizonyítékot sem láttam ezzel kapcsolatban.

Nagyon remélem, hogy azok a tendenciák, amelyek – úgy látom – uralják Washingtont, előbb-utóbb kihalnak. Az elnök még mindig a saját feje után megy, persze figyelembe véve a kompromisszum szükségességét és a kongresszusi hangulatot, és továbbra is azt állítja, amit a választási kampányban, hogy egy normális, kölcsönösen tiszteletteljes és kölcsönösen előnyös kapcsolatot akar kiépíteni Oroszországgal.

Pedig arra senki sem kényszerítette, hogy szankciókat írjon alá, és fegyvert adjon Ukrajnának…

Időnként meg kell alkudni a kongresszusi hangulat függvényében. Amikor egy törvényt olyan sokan szavaznak meg, hogy az felül tudja írni az elnöki vétót, akkor a belpolitikai szabályok lesznek erősebbek, és az elnöknek több ügy távlatában kell értékelnie a kongresszussal való viszonyát. Ilyen az élet, de az valóban szomorú, hogy Trump elnökségének egy éve alatt a kapcsolataink nem javultak a demokrata kormány hasonló időszakához képest, sőt bizonyos értelemben még romlottak is. A diplomáciai tulajdonaink elleni „gyalázkodó támadásra” gondolok, ami ellentmond nemcsak a bécsi egyezménynek, hanem minden olyan alapelvnek is, amelyre az amerikai alkotmány és az amerikai társadalom épül, mármint, hogy a magántulajdon szent. Ezt a helyzetet felszámolták, úgyhogy most, mint azt már kilátásba helyeztük, jogi lépéseket tettünk az Egyesült Államok ellen.

Önök a pragmatikus kapcsolatokban bíztak. Van még remény pragmatizmusra?

A pragmatizmus utat tör magának. Együttműködésünk az űrben nem állt le, Szíriában is megy tovább, bár ez utóbbi elég bonyolult, sok érdek ütközik, aztán ott vannak az úgynevezett deeszkalizációs zónák, amelyeket orosz, amerikai és jordániai részvétellel hoztunk létre, ezek jól működnek, bár azt a vállalást még teljesítenünk kell, hogy kivonjuk ezekről a területekről a nem szíriai csapatokat.

Szíriában a NATO-erők érdekei jelentősen eltérnek egymástól, gondolok itt Amerikára és Törökországra, akár Afrín ostromára. A törökök nem titkolják, hogy nem érik be Afrínnal. Oroszország ezt figyelembe vehette volna…

Az amerikaiak, amióta részt vesznek a szíriai harcokban, támogatták a kurdokat, és elutasították Törökország álláspontját. Pedig ez az álláspont indokolt. Senki számára sosem volt titok, hogy Törökország bizonyos szíriai csoportokat a Kurdisztáni Munkáspárt vadhajtásainak tart. Ezeket a törökök mellett több más ország is terrorszervezetnek tekinti, és ez elég egyértelmű. Törökország hangsúlyozta, hogy mindenáron megakadályozza, hogy a kurdok ellenőrzésük alatt tartsák a szír-török határt, az amerikaiak eközben felfegyverezték – méghozzá elég rendesen – a szíriai kurdokat, és nem vettek tudomást a török álláspontról.

Namost, a kurdok ügyével játszadozni – ráadásul úgy, hogy nem értjük az ő geopolitikai szándékaikat, csupán egyetlen régióban tudjuk azokat követni – veszélyes, márpedig az Egyesült Államok ezt teszi. Nagy bajok lesznek ebből azokban az országokban, amelyekben kurdok élnek. Azon kell gondolkodnunk, hogyan biztosítsunk számukra egyenlő jogokat azoknak az országoknak a határain belül, ahol élnek, nem pedig felkavarni az egész régiót, ahogy azt nyugati kollégáink tették a múlt században.

Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok visszavonulni látszik a globális arénából. Egyetért ezzel az általános megállapítással, vagy úgy látja, hogy Amerika ugyanúgy jelen van, mint az elmúlt 10 évben?

Nem értek egyet azzal, hogy Amerika kevésbé volna jelen a nemzetközi ügyekben, mint azelőtt. Trump elnök azt mondta, hogy ismét naggyá kell tenni Amerikát, és hogy Amerika az első és legfontosabb, de ez korántsem jelent elszigetelődést vagy a külső projektek leépítését. Azok, akik így értelmezik ezt a szlogent, tévednek. Az Egyesült Államok nemzetközi befolyása nemhogy nem csökken, de kifejezetten erősödik: katonai szempontból például kimondottan terjeszkedőnek mondanám az amerikai stratégiát.

Ez látszik Szíriában is, ahová senki sem hívta őket. Ahová hívták őket, Afganisztánban sem vezetett semmi jóra, hogy ott voltak 15-16 évig. A terroristákat nem sikerült kifüstölniük, és a kábítószerbizniszt sem sikerült felszámolniuk, a termelés tízszeresére nőtt ez alatt az idő alatt. Ez nemcsak minket aggaszt, hanem a közép-ázsiai partnereinket is, és jó volna, ha Európát is aggasztaná, hiszen a drog ott köt ki, a terroristák pedig a világ minden pontján fenyegetnek, fittyet hánynak a határokra.

És ugyanez igaz Irakra. Obama idején bejelentették, hogy kivonnak mindenkit, most pedig visszaépítik a missziójukat, sőt még növelik is azt.

Arról nem is beszélve, milyen mértékben növelték katonai jelenlétüket egy nukleáris problematika ürügyén Délkelet-Ázsiában, a Koreai-félszigeten. Annál mindenesetre sokkal nagyobb mértékű ez, mint amekkora fenyegetést az amerikaiaknak jelenthet Észak-Korea. Az ottani expanzió egyértelműen azzal a céllal történik, hogy megvessék a lábukat a Dél-Kínai-tengeren, ahol területi vita folyik Kína és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének több országa között.

Ha azokról a globális ügyekről beszélünk, amelyekben nagyon is kérdéses az amerikai jelenlét növekedése, akkor természetesen nem hagyhatjuk ki a globális rakétavédelmi rendszert. Ennek európai telepítésén már aktívan dolgoznak Romániában és Lengyelországban, a kelet-ázsiai szegmens épül Dél-Koreában, és most már Japánt is elkezdte érdekelni a téma. Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy ez a globális rakétavédelmi rendszer nem csupán nekünk jelent problémát, hanem Kína számára is. Szóval, ahogy látja, az amerikai jelenlét határozottan erősödik, és nem éppen ártalmatlan irányban.

Az elmúlt évben Amerika után az európai országok és az EU is azzal vádolta Oroszországot, hogy propagandával és pénzzel támogat náluk populista és szélsőjobboldali pártokat. Oroszországnak lehet stratégiai érdeke egy meggyengült és destablizálódott Európa?

Természetesen nem! Közöltük már ezt többször, az elnök is mondta, hogy mi abban vagyunk érdekeltek, hogy ez a zavar és tétlenkedés, ami most az Európai Unióban történik, véget érjen. Erősnek és stabilnak akarjuk látni Európát, hiszen legjelentősebb kereskedelmi és gazdasági partnerünk, hovatovább leszámítva az elmúlt három év ismert negatív fejleményeit, befektetési szempontból is legfontosabb partnerünk marad. érthető, ha azt akarjuk, hogy ez a struktúra – az Európai Unió – folyamatosan és kiszámíthatóan fejlődjön.

Európa energiaszükséglete nő, ezeket a szükségleteket pedig ki kell elégíteni azokkal a projektekkel, amelyekről most tárgyalunk európai partnereinkkel, csak úgy, mint az Északi Áramlat 2-t és a Török Áramlatot. Egyébként a múlt évben a Gazprom rekord mennyiségben növelte európai készleteit, tényleg példa nélküli mértékben, úgyhogy az a szlogen, mely szerint el kell kerülni, hogy Európa függővé váljon az orosz gáztól, kizárólag politikai játszmák része. Olyan törekvéseket mutat, amelyek célja mesterségesen lerombolni a természetes gazdasági partnerségünket.

Milyen érdekeik fűződnek a Balkánhoz? Hogyan látja ennek a régiónak a fejlődését?

A Balkán régió történelmi partnerünk, sokat tettünk, hogy biztosítsuk a rendet és az államiságot több országban is az orosz-török háborúk, majd az első és a második világháború alatt. A történelmi gyökereink, a szellemi, vallási gyökereink önmagukban jó kapcsolatot szülnének az Orosz Föderáció és a Balkán-félsziget lakói között.

Különösen jó kapcsolatunk lett az elmúlt években Szerbiával, Szlovéniával, és azt mondanám, jól halad a párbeszéd Macedóniával is. Az utóbbi időszakot jellemző némaságon sikerült túllépnünk Horvátországgal is. A horvát elnök Oroszországba látogatott, én is találkoztam horvát kollégámmal. A montenegrói helyzet viszont aggasztó, vannak próbálkozások, hogy az országot valamiféle oroszellenes ütőkártyának használják, rájuk kényszerítették a NATO-tagságot.

Nekünk egyébként nagyon jó kapcsolataink vannak Montenegróval, nem értem, miért keveredtek bele ebbe az oroszellenes kampányba, de ezt az ő lelkiismeretükre bízom. Viszont vessük össze a tényeket: szinte nincs is olyan ország a Balkánon, ahol amerikai nagykövet – esetleg európai nagykövetekkel együtt – ne követelte volna az oroszokhoz fűződő barátság felszámolását. Szerbiában ez nyilvánosan megy. Ehhez képest, amit mi teszünk a Balkánon, az csupán annyi, hogy kölcsönösen előnyös együttműködési lehetőségeket ajánlunk. Mi soha nem mondjuk azt a partnereinknek, legyenek azok a Balkánon vagy bárhol máshol, hogy ne fejlesszék a kapcsolataikat ezzel vagy azzal az országgal. Ez az alapvető különbség a mi külpolitikánk és a Nyugat külpolitikája között. Ennek ellenére ők minden bizonyíték nélkül állítják, hogy Oroszország belső ügyekbe avatkozik…

Azt hiszem, a független, objektív médiának, és ide sorolom az Euronews-t is, meg kellene mutatnia azt is, hogy a nyugati országok nyíltan beavatkoznak a Balkánon azt követelve, hogy az adott ország szakítsa meg barátságát Oroszországgal. Ez a választási kényszer, tehát hogy vagy Oroszországgal, vagy a Nyugattal vagy, ez középkori.

Az ukrán parlament törvénybe foglalta a Donbas reintegrációját. Ebben az áll, hogy Oroszország agresszor,Kelet-Ukrajna megszállás alatt áll. Az Ön minisztériuma erre úgy reagált, hogy Kijev újabb háborúra készül. Önök szerint a minszki egyezmény még érvényben van? Mit gondol, mi hozhatna megoldást ebben a konfliktusban?

Nézze, a minszki megállapodásokat a nemzetközi jog érvényesnek tekinti, hiszen az ENSZ határozatba foglalta ezeket, így aztán kötelező érvényűek. Az ukrán törvényhozás semmiképpen sem kerekedhet a Biztonsági Tanács fölé. Minden tárgyalópartnerünk, legyen az nyugat vagy kelet-európai, rajtuk kívül az Egyesült Államok is egyetértett abban, hogy a minszki egyezményekben foglaltakat végre kell hajtani. Az ukrán törvény a Donbas integrációjáról – hivatalosan valami más a címe, csak így emlegetik -, szóval ez a törvény nem vesz tudomást a minkszki megállapodásokról, úgyhogy inkább dezintegrációs törvénynek nevezném, hiszen a minkszki tárgyalások logikája ellen megy. Az ugyanis, mármint, amit minszkben aláírtunk, nyíltan önálló politikai entitásnak tekinti a Donbast, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy tárgyalást sürget Kijev és Kelet-Ukrajna között. Úgyhogy ez egy rendkívül aggasztó jogszabály, amelyről feltétlenül beszélnünk kell majd partnereinkkel az úgynevezett normandiai formációban és a minszki egyezmények végrehajtásáért felelős kontaktcsoportban is. Meggyőződésem, hogy nem engedhetünk ebben az ügyben, erőt kell mutatnunk azokkal a radikálisokkal szemben, akik semmissé akarják tenni a minszki megállapodásokat.

Van annak bármi realitása, hogy heteken belül békefenntartók érkezzenek Kelet-Ukrajnába?

Hát ez azokon múlik, akik egyelőre semmiféle konkrét észrevételt nem tettek azzal a határozattervezettel kapcsolatban, amelyet Oroszország benyújtott. A mi gondolatmenetünk, amit ebben megfogalmaztunk, elég egyszerű.

Arról van szó, hogy a minszki egyezség végrehajtását folyamatosan ellenőrizni kell, mégpedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet részvételével. Az EBESZ létrehozott egy külön missziót erre a célra, csakhogy felmerültek aggályok az ellenőrök biztonságával kapcsolatban. Az orosz elnök már a kezdet kezdetén felajánlotta, hogy felszereli őket könnyű fegyverekkel, hogy meg tudják védeni magukat. Az EBESZ erre nemet mondott, mert a szervezetnek még sosem volt fegyveres küldetése.

És itt jön a mi határozattervezetünk, amelyet múlt év szeptemberében nyújotttunk be a Biztonsági Tanácsnak. Arról szól, hogy mindenhová telepíteni kell békefenntartókat, ahol az EBESZ ellenőrei dolgoznak. Erre a partnereink azt mondták, ez egy ésszerű lépés lenne, de tágítsunk egy kicsit ezen a koncepción. Azt mondták, ne konkrétan a minszki megállapodás végrehatásához kapcsolódjon az ENSZ misszió, hanem attól függetlenül kellene megteremteni ott egy erőteljes hatalmi struktúrát az ENSZ égisze alatt.

Egyes javaslatok szerint legalább 40 ezer békefenntartót kellene odavezényelni nemcsak könnyű, hanem nehézfegyverzettel, a legújabb haditechnikával felfegyverezve azért, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a donyecki és luhanszki köztársaságokat. Egy ideiglenes, körülbelül ötezer fős ENSZ-adminisztrációt biztosítanának, és így lehetővé válna a helyi választások lebonyolítása, illetve a terület speciális jogállásának deklarálása. Mindez nem Kijev, Donyeck és Luhansz közvetlen tárgyalásával, ahogyan az ENSZ-határozatba foglalt minszki egyezményben áll, hanem ennek a nemzetközi adminisztrációnak a révén. Az elképzelés szerint ennek az ENSZ-struktúrának nemcsak közvetítési, hanem döntési jogköre is lenne Kelet-Ukrajna ügyében.

Úgyhogy ez a javaslat most ebben a formában megy kézről kézre…

Oroszországnak ez nem tetszene?

Oroszország semmi olyasmit nem támogat, ami szembe megy a Biztonasági Tanács döntésével. A határozatot, amely jóváhagyta a minszki megállapodást, kötelező végrehajtani.

Oroszország jókora meglepetést szerzett a világnak, amikor hajlandó volt közösen fellépni Törökországgal és Iránnal Szíria ügyében. Azon a fronton mire számíthatunk ettől a partnerségtől? Lehet ebből egy közös Közel-Kelet stratégia?

Ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre annak a munkának kell a végére járnunk, amelybe belekezdtünk Szíriában azután, hogy az Obama-adminisztráció tökéletesen képtelennek bizonyult az előrelépésre. Hiába tárgyaltunk, végül is nem tudtunk elmozdulni a tűzszünet irányában. Így aztán nem maradt más választásunk, minthogy azokkal fogjunk össze, akik tartják a szavukat, és az összes nézetkülönbségük ellenére elkötelezettek abban, hogy közös nevezőt találjunk. Elkötelezettek egy olyan fajta rendezés iránt, amely megőrzi Szíria állam területi integritását.

Ezek egyike volt Irán, amelyet ugyanúgy, mint Oroszországot, a legitim hatalom hívott segítségül Szíriában, hogy támogassa a terrorizmus elleni harcot, amire aztán Törökország is hajlandóságot mutatott.

A múlt év végén volt az első konferencia, azzal indult az asztanai békefolyamat. Az ott elért eredményeknek köszönhetően a harcok alább is hagytak, nem is kis mértékben. Az ezzel kapcsolatos legutóbbi jelentős esemény egy újabb Szíria-konferencia volt Szocsiban, ahol a szíriai nemzeti párbeszédet igyekeztünk beindítani. A küldöttek el is fogadtak 12 alapelvet, amelyeken a szíriai állami struktúra felépülhet. Az igaz, hogy nem vett részt az összes ellenzéki szervezet és szövetség ezen a találkozón, de az elmondható, hogy még sosem volt ennyire színes a paletta: béketárgyaláson ilyen sokféle delegáció még sosem képviselte a szíriai társadalmat.

Euronews

, , , , , , , , ,






Back to Top ↑

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com