Cadmus fordítás Cadmus
Régészet

2019. 02. 07.

Legalább 40 múmiát találtak Egyiptomban egy ásatáson (képek)

2019. 02. 07.

Két, múmiákkal teli temetőre is rábukkant egy nemzetközi régészcspat Egyiptomban. A Kairótól délre, Minja tartományban, a Tuna El-Gebel nevű lelőhelynél azonosított sírkamrákban feltehetőleg magas rangú személyek nyugszanak – tudósított róla az Egypt Today.

A lapnak az antikvitásért felelős egyiptomi miniszter jelentette be a hírt, aki szerint a két temetőben összesen öt teremre bukkantak, melyekből kettő temetkezési célokra szolgált. A negyven múmia közül legalább 10 holttest gyermekeké. A testek egy részét vászonba csavarták, a többi múmiát kő- és faszarkofágokba helyezték.

A 9 méteres mélységben fekvő nyughelyek az időszámítás előtt 305-30 közötti Ptolemaida-dinasztia korából, a rómaiak idejéből származhatnak. Ez a nekropolisz az első, melyben ennyire sok múmiát találtak Egyiptom középső részén. Az egyiptomi régészeti minisztérium szerint ezen a részen még sok, máig felfedezetlen sír van.

Tavaly februárban már hírt adtak egyszer a sírok felfedezéséről, de akkor még nem tudták, pontosan mit is találnak a kamrákban – mostanra tudni lehet, hogy edényeket, ékszereket, agyagtárgyakat, szobrokat és egy arany maszkot is találtak a múmiák mellett.

Haled al-Anani szerint a sírkamrák azonosítása az elmúlt időszak egyik legfontosabb régészeti felfedezése. A miniszter szerint a helyi nyughelyek sokat elárulnak a korabeliek szokásairól.

.

Eközben egy illegális ásatásra is lecsaptak

Illegális ásatást leplezett le az egyiptomi rendőrség egy házkutatás során, a munka egy ház alatt folyt a Gízai piramisok közelében – közölték vasárnap a helyi hatóságok.

Az egyiptomi belügyminisztérium jelentése szerint a ház Nazlet el-Szemman tőszomszédságában áll, az óriási gízai szfinx és a piramisok mellett. A házban lakó 37 éves férfi két árkot ásott, amelyek egy-egy földalatti sziklakamrához vezettek. Az egyik kamra falait hat faragott szobor díszíti és egy sérült edény is van benne.

A rendőrség a ház átkutatása után őröket állított a helyszínre és őrizetbe vette az illegális ásatást folytató férfit.

Euronews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑