Cadmus fordítás Cadmus
Irán

2021. 06. 24.

Lejárt az iráni atomlétesítmények ellenőrzéséről szóló ideiglenes egyezmény

2021. 06. 24.

Irán nem adott választ a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) arra a kérdésre, hogy meghosszabbítsák-e az iráni atomlétesítmények ellenőrzéséről szóló ideiglenes egyezményt, amelynek hatálya csütörtök éjfélkor lejárt – közölte a NAÜ.

Rafael Grossi, az ügynökség főigazgatója arról tájékoztatott, hogy Irán nem válaszolt arra a levélre, amelyet a szervezet az ügyben küldött neki, így nem tudni, hogy Teheránnak szándékában áll-e fenntartani az eddigi technikai megállapodást, amelynek értelmében a NAÜ bizonyos szintű megfigyelést mégis végezhet iráni atomlétesítményekben.

Grossi szerint fontos lenne, hogy Irán azonnal választ adjon erre a kérdésre.

Teherán februárban korlátozni kezdte az együttműködést a NAÜ ellenőreivel: jelezte, hogy többé nem tartja magát a 2015-ös hathatalmi nukleáris megállapodás úgynevezett kiegészítő jegyzőkönyvéhez, amely lehetővé teszi, hogy az ellenőrök – akár váratlanul is – bármilyen iráni létesítményt vizsgálhassanak, amelyet szükségesnek tartanak megnézni. Nem továbbítják továbbá azóta a nukleáris létesítményekben működő kamerák felvételeit sem a NAÜ-nek.

A NAÜ viszont akkor ideiglenes – eredetileg három hónapra szóló – megállapodást kötött Iránnal egy korlátozott szintű ellenőrzés fenntartásáról. A májusban lejárt megegyezést június 24-ig hosszabbították meg. Akkor Grossi úgy értékelte az ideiglenes megállapodás hatályának meghosszabbítását, hogy arra azért van szükség, hogy elkerüljék a teljes sötétségben való tapogatózást.

Bécsben április elején tárgyalások kezdődtek arról, hogy Irán és az Egyesült Államok is visszatérjen a 2015-ös, hathatalmi megállapodáshoz, amelynek értelmében Irán ígéretet tett arra, hogy korlátozza az atomprogramját az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos csökkentése, illetve feloldása fejében.

Az atomalkut 2018-ban az akkori amerikai elnök, Donald Trump egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta magát a megállapodásban foglalt kötelezettségeihez, egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében eltörölt szankciókat Irán ellen. Teherán válaszul korlátozta az atomalkuból fakadó egyes kötelezettségei teljesítését.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑