Cadmus fordítás Cadmus
Európa

2016. 12. 23.

Lelőtték a berlini merénylőt

2016. 12. 23.

Ma hajnalban kapták el a gyanúsítottat Olaszországban.

Az előzetes információk szerint lelőtték a berlini merénylet gyanúsítottját az észak-olaszországi Milánó külvárosában – erősítette meg a Reuters. Anis Amrit, a 24 éves tunéziai férfi irataira a merénylethez használt autó vezetőfülkéjében találtak rá, ujjlenyomataival együtt.

A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, egész Európában keresték. A pontos részletekről a mai napon sajtótájékoztatót tart az olasz belügyminiszter. A német szövetségi ügyészi iroda tájékoztatása szerint már kapcsolatba léptek az olasz hatóságokkal, hogy tisztázzák a hétfői merénylettel kapcsolatos sajtójelentéseket.

Német hírtelevíziók szerint Anis Amri Franciaországból érkezett Milánóba a hajnali órákban. Egy külvárosi pályaudvaron szállt le, de két rendőr rutinszerű ellenőrzés miatt megállította. A gyanúsított ekkor egy revolvert húzott elő hátizsákjából és tüzelni kezdett – az Allahu akbar! kiáltást hallatva.

A tunéziai férfi életét vesztette a lövöldözésben, az egyik rendőrt pedig súlyos, de nem életveszélyes sebesüléssel szállítottak kórházba. A meglőtt járőr a vállán sérült meg.

Holtteste mellett egy vonatjegyet talátak. Annak segítségével rekonstruálták, hogyan jutott el Berlinből Milánóba.

Amri a franciaországi Chambery-ből Torinón keresztül érkezett az észak-olaszországi nagyvárosba.

epa05684720 An undated handout composite photo made available by German Federal Criminal Police Office (BKA) on 21 December 2016 shows suspect Anis Amri who is searched for in connection to the 19 December Berlin attacks. A manhunt for the truck driver is underway after an initial suspect had to be released after he was cleared of the suspicion. At least 12 people were killed and dozens injured when a truck on 19 December drove into the Christmas market at Breitscheidplatz in Berlin, in what authorities believe was a deliberate attack.  EPA/BKA / HANDOUT BEST QUALITY AVAILABLE, MANDATORY CREDIT HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES

Amrit az ujjlenyomata alapján azonosították.

A karácsonyi vásárban történt hétfői merényletben tizenketten meghaltak, csaknem ötvenen megsebesültek.

Orientalista.hu – Syriana

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑