Libanon: 28 egészségügyi dolgozót öltek meg az izraeliek
2024. 10. 03.
Az elmúlt 24 órában huszonnyolc egészségügyi dolgozó vesztette életét Libanonban – jelentette az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az egész napos izraeli támadások miatt több tucat civil áldozat vesztette életét Libanonban. A halottak között 28 egészségügyi dolgozó is van. A Libanon elleni izraeli légicsapások kezdete óta már legalább 40 kórházi dolgozó halt meg.
Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy sok egészségügyi dolgozó nem is jelentkezik szolgálatra, mivel bombázások miatt elmenekült.
A nemzetközi szervezet tervei szerint pénteken egy nagyobb csomag traumatológiai és egészségügyi felszerelést szállítottak volna Libanonba, de ezt az ország feletti repülési korlátozások miatt nem fog megtörténni.
Két nap alatt több mint száz embert öltek meg a cionisták
Firass Abiad libanoni egészségügyi miniszter szerint 2023. október 8., vagyis az izraeli-palesztin háború kezdete óta 1974 ember – köztük 127 gyermek – halt meg izraeli támadásokban Libanon területén – írta meg a Telex.
A libanoni hatóságok által kedden bejelentett halálos áldozatok száma még 1873 volt. A mostani adat alapján tehát egy napon belül 101 ember vesztette életét a csapásokban. A sebesültek száma megközelíti a 10 ezret.
Orientalista.hu – Zenobia