Cadmus fordítás Cadmus
Libanon

2024. 09. 21.

Libanoni miniszterelnök: Országunk háborúban áll Izraellel

2024. 09. 21.

Najib Mikati libanoni miniszterelnök kijelentette, hogy országa háborúban áll, miután két egymást követő napon keresztül elektronikai eszközök robbantak fel országszerte, több mint 30 ember halálát okozva és több ezer embert megsebesítve.

Kedden a Hezbollah libanoni fegyveres csoport tagjai által használt személyhívók egyszerre robbantak fel, az egészségügyi hatóságok szerint 12 ember meghalt és közel 3000 megsebesült. Másnap további 20 ember vesztette életét és 450-en sérültek meg, amikor több ezer más elektronikus eszköz, köztük adó-vevő készülékek, laptopok és rádiók robbantak fel.

A Hezbollah és a bejrúti kormány Izraelt tette felelőssé a támadásokért. A zsidó állam sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a felelősségét. Médiajelentések szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad több ezer elektronikus eszközt szerelt fel apró robbanótöltetekkel, amelyeket távjelzéssel indítottak be.

Mikati éppen egy kórházat látogatott meg, ahol a robbanások első hullámának áldozatait kezelték, amikor szerdán újabb detonációkról érkeztek jelentések – közölte a miniszterelnöki hivatal.

„Ez a tömeges bűncselekmény… védtelen emberek ellen az otthonaikban, akiket ilyen módon ölnek meg, leírhatatlan” – mondta Mikati újságíróknak.

Kitartott amellett, hogy Libanon hadiállapotban áll Izraellel. „Ez a háború körülbelül 11 hónappal ezelőtt kezdődött, és a déli részén élő népünket érinti, ahol az otthonaikat lerombolják” – mondta.

Mikati a Hezbollah és az izraeli hadsereg közötti rendszeres tűzváltásokra utalt a határon, valamint a zsidó állam libanoni területre irányuló légicsapásaira, amelyek a Hamász palesztin fegyveres csoport tavaly október 7-i izraeli betörése után kezdődtek.

A miniszterelnök ismét Izraelt tette felelőssé az elektronikai eszközök robbantásaiért, azt állítva, hogy a zsidó állam létezésének „egész történelme az elmúlt 75 évben bűnös volt”.

„Olyan ellenséggel állunk szemben, amely semmibe vesz minden nemzetközi és humanitárius jogot, és a kérdés az, hogy ez így folytatódhat-e? Hol van az ENSZ, amelynek elsődleges feladata a béke terjesztése?” – kérdezte Mikati.

Hozzátette, hogy utasította Abdallah Bou Habib libanoni külügyminisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy az országot ért támadásokkal az ENSZ Biztonsági Tanácsa foglalkozzon.

Az elektronikus robbantások szerdai második hullámát követően Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter azt mondta, hogy „új szakasza” kezdődik az országban közel egy éve tartó háborúnak, a hangsúly a gázai Hamászról a libanoni Hezbollahra tevődik át.

„A súlypont észak felé mozdul el. Erőket, erőforrásokat és energiát irányítunk észak felé” – mondta Gallant az izraeli csapatoknak.

Orosz Hírek

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑