Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2018. 10. 10.

Magyarország fontos helyet foglal el a török külgazdaságban

2018. 10. 10.

A török-magyar kapcsolatok mélyítését is hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök, magyarországi látogatása során. A két ország vezetője számos témában folytatott tárgyalást, amelynek célja, hogy magasabb szintre emeljék a gazdasági kapcsolatokat is.

Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzeti Kereskedőház magyar-török üzleti fórumán, amelyen részt vett Recep Tayyip Erdogan. A török elnök azt mondta, magasabb szintre kell emelni a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat.

A török elnök kétnapos látogatáson vett részt Magyarországon, melynek mentén a politikai, gazdasági és kulturális kérdésekről is tárgyalásokat folytattak. A látogatás kapcsán a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában Hóvári János volt ankarai nagykövet elmondta, a két ország kapcsolata kiváló.

Kifejtette: 2013 decemberében a két miniszterelnök megegyezett Ankarában arról, hogy egy stratégiai együttműködést kezdenek meg országaik között, amivel kapcsolatban több szerződés aláírásra került. Ez az együttműködés jelenleg is zajlik, melynek része az is, hogy a vezetők évente találkoznak és egyeztetnek egymással – mondta Hóvári.

Emlékeztetett: a mostani látogatásnak nagy jelentősége lehet a továbblépést illetően.

A cél az összehangolás

A török elnök az elmúlt pár hónapban több országba is ellátogatott, többek között Németországba és Franciaországba is – hangzott el a műsorban. Kövecsy-Oláh Péter, a Migrációkutató Intézet elemzője elmondta, a nemzetközi látogatások célja az volt, hogy a török politikát még jobban összehangolják az adott országéval, példaként említette a német és francia politikát.

Az elemző szerint az amerikai látogatás hátterében, az utóbbi időben eléggé megromlott török-amerikai viszony állhatott. Véleménye szerint Törökország inkább próbál Európa és az Európai Unió irányába hatni és aktívabban megjelenni ezeket a területeken. Annál is inkább, mert a régióban zajló háború egyfajta amerikai-orosz konfliktushoz is vezethetne.

Bár Törökország 1952 óta tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO), az utóbbi időben egyre többet lehet arról hallani, hogy a török politika a Washingtonnal való együttműködésen túl Moszkva felé is nyit – fejtette ki Köcsey-Oláh.

Ennek hátterében alapvetően – az elemző szerint – az áll, hogy Ankara nehezményezte azt, hogy az Amerikai Egyesült Államok a Szíriában harcoló kurd erőknek rendszeresen juttatott utánpótlást és kiképzéseket is adott számukra.

A látogatás ténye is fontos előrelépés lehet

Törökország egyébként több mint ötven éve próbál csatlakozni az EU-hoz – emlékeztetett Hóvári János. Hozzátette: erre igazán esély azonban csak az elmúlt 12-13 évben van, amióta megkezdődtek Törökországban a tagsági tárgyalások, illetőleg annak előkészületei.

A volt nagykövet szerint minden ilyen nemzetközi látogatás fontos a törökök számára. Példaként említette a német látogatást, ahol Angela Merkel német kancellár elmondta, számos területen vitás viszonyban áll a török elnökkel, mégis a találkozás maga egy előrehaladást mutató lépés volt.

Erdogan egyébként az elmúlt három hónapban különböző országokban, fővárosokban megfordult –mondta Hóvári, hozzátéve: ezek az ország élénk gazdasági kapcsolatban állnak Törökországgal.

A török elnöknek meg kellett próbálnia elmagyaráznia, hogy a pénzügyi válsággal sújtott ország miként próbál ebből kilábalni, a válság kezeléséhez segítséget is kért a szövetséges országoktól – tette hozzá a volt nagykövet.

Migráció kérdésében előrehaladás látható

A műsorban felvetődött a kérdés, miszerint a migráció kérdésében, sikerült-e előrelépést mutatnia Törökországnak. Kövecsy-Oláh Péter szerint a 2016 tavaszán megkötött migrációs megállapodás alapvetően jól működik, vagyis Törökország többnyire feltartóztatja azokat az embereket, akik az országon keresztül Európába és az Európai Unióba igyekeznek.

Jelentős gazdasági kapcsolatok

Törökország legfontosabb gazdasági partnerei az EU tagállamai – jelentette ki Hóvári János. Hozzátéve: az érdekes, hogy a visegrádi országokkal – Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország – összességében majdnem akkora kereskedelmi forgalmat folytat Törökország, mint a nagy nyugat-európai országokkal.

A volt nagykövet szerint hazánk földrajzi közelsége fontos szerepet tölt be a török gazdaság életében. Magyarország különböző innovációs és új technológiai eszközök Törökországba juttatásában is közre játszik.

A visegrádi országok közül Magyarországnak meghatározó szerepe és helye van, amiből következik az is, hogy az áruforgalom körülbelül 3,5 milliárd dollárt tesz ki, aminek emeléséről Erdogan és Orbán is kifejtette törekvéseit – mondta Hóvári.

Közép-Európa, így Magyarország is fontos helyet foglal el Törökország külkapcsolati és külgazdasági rendszerében –hangsúlyozta Hóvári János.

Hirado.hu, kép: Turkish Presidency facebook oldal

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑