2024. 09. 19.
Már egyetlen elektronikai kütyüben sem bíznak a libanoniak
2024. 09. 19.
Miután a csipogók felrobbantak Libanonban, majd több száz walkie-talkie-val is ugyanez történt, a BBC helyszínen lévő stábjának tagjait többen is felszólították, hogy ne használják a mobiljukat vagy a fényképezőgépüket – számolt be a lap riportere.
Egyik producerük üzenetet kapott egy barátjától, aki azt mondta, lecserélte a libanoni SIM-kártyáját egy nemzetközi számra, attól tartva, hogy a telefonja is felrobbanhat.
A zűrzavart fokozták a közösségi médiában elterjedt pletykák; az egyik ilyen azt sugallta, hogy még a napelemek is felrobbanhatnak.
Libanoni tisztviselők szerint legalább 20 ember meghalt és 450 megsebesült országszerte, és állítólag több tucat otthonban, üzletben és járműben ütöttek ki tüzek.
A legutóbbi támadásokat máris az Irán által támogatott csoport újabb megaláztatásának tekintik, és annak lehetséges jeleként, hogy Izrael a teljes kommunikációs hálózatba beszivároghatott.
Kedden több ezer személyhívó robbant fel abban a szinkronizált támadásban, miután a felhasználók olyan üzenetet kaptak, amelyről azt hitték, hogy a Hezbollahtól érkezett. Volt, aki üzletben tartózkodott, akadt, aki a családja körében volt. A robbanás során 12-en haltak meg, köztük egy 8 éves lány és egy 11 éves fiú, valamint 2800-an sérültek meg.
Egy libanoni nő, Ghida a BBC Newsday című műsorában azt mondta, hogy “mindenki pánikban van”. “Nem tudjuk, hogy maradhatunk-e a laptopjaink, telefonjaink mellett. Jelenleg minden veszélyesnek tűnik, és senki sem tudja, mit tegyen” – mondta. A nő fél a háborútól, és attól tart, ők fizetik meg az árát a Hezbollah-Izrael-Irán körül kialakult konfliktusnak.
Dr. Elias Warrak a BBC-nek elmondta, hogy a keddi robbantások után látott emberek legalább 60%-a elvesztette legalább az egyik szemét, és sokan elvesztették az ujjukat vagy az egész kezét is. Ez volt “élete legrosszabb napja orvosként” – mondta. “Úgy gondolom, hogy az áldozatok száma és az okozott károk mértéke óriási” – mondta.
A Hezbollah azon aggodalmak közepette váltott át csipogókra mobiltelefonokról, hogy az izraeli hadsereg és hírszerző ügynökségek okostelefonokat használnak tagjai felkutatására és megölésére. A támadás részletei még mindig nem világosak.
ATV