2020. 10. 10.
Megállapodásra jutott az iraki kormány és a kurd vezetés Szindzsár jövőjéről
2020. 10. 10.
Megállapodásra jutott pénteken a bagdadi kormány és az iraki Kurdisztáni Autonóm Régió vezetése a túlnyomó részben jazidik lakta Szindzsár városának jövőjéről – közölte az iraki miniszterelnök hivatala.
A tájékoztatás szerint Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő vezette küldöttség egyezségre jutott az erbíli vezetéssel a szindzsári “helyzet normalizálásáról és a stabilitás helyreállításáról”.
Az ENSZ iraki különmegbízottja, Jeanine Hennis-Plasschaert részvételével tartott tanácskozáson megvitatták a Szindzsárt érintő biztonsági és közigazgatási kérdéseket, ami elősegíti a menekültek visszatérését a Ninive székhelyétől, Moszultól mintegy száz kilométerre található városba.
A kormányfői hivatal azt a reményt fűzte a megállapodáshoz, hogy segítségével megoldhatók lesznek Irakban az etnikailag és felekezetileg kevert térségek problémái. Az iraki kormány egyben ígéretet tett arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái által elhurcolt jazidik százainak felkutatására.
A bagdadi kormány hangsúlyozta, hogy Szindzsárban nem tartózkodhatnak “sem helyi, sem külföldi fegyveres csoportok”. Egyben kiemelte, hogy Ninive tartomány nyugati részében a biztonságot a szövetségi kormány szavatolja.
Hennis-Plasschaert közleményében a jó irányba tett első és fontos lépésként jellemezte a megállapodást, amely “kikövezi az utat egy jobb jövő felé”.
Reményének adott hangot, hogy ezzel új fejezet nyílik Szindzsár számára, lehetővé téve a menekültek visszatérését otthonaikba, felgyorsítva a város újjáépítését és javítva a közszolgáltatások szintjét is.
Az Iszlám Állam szélsőségesei 2014 augusztusában foglalták el a jazidik fellegvárát, az északnyugat-iraki Szindzsárt.
A szunnita szélsőségesek az általuk sátánimádónak tartott jazidik közül az esetek többségében a férfiakat meggyilkolták, a nőket megerőszakolták, megkínozták és eladták szexrabszolgának. Az elrabolt gyerekeket később gyilkolásra képezték ki.
Az ENSZ szerint a dzsihadisták tette kimerítette a népirtás fogalmát. A terroristákat Szindzsárból kiűző kurd és iraki csapatok számos tömegsírra bukkantak a térségében.
A város, illetve a térség ellenőrzéséért azóta is egymással vetélkednek a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és más kurd fegyveres csoportok a bagdadi kormányhoz hű milíciákkal.
MTI