Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2016. 11. 06.

Meglepetés offenzíva indult az Iszlám Állam “fővárosa” ellen

2016. 11. 06.

A Washington támogatta arab és kurd csapatok megindították az offenzívát az Iszlám Állam szíriai fellegvárának, Rakkának a visszafoglalásáért – mondták el a műveletben részt vevő erők vasárnap.

A kurd vezetésű “Szíriai Demokratikus Erők” súlyos veszteségeik ellenére Rakka felé nyomulnak.

Szombat este “megkezdődött a nagy csata Rakka és tartománya felszabadításáért”, és a “nemzetközi terrorizmus fővárosának bevételéért” – jelentette be közleményében a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) egyik parancsnoka a várostól több mint 50 kilométerre északra található Ain Isszában. Az Eufrátesz Haragja nevű művelet gerince a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia lesz, de az offenzívában arab, asszír keresztény és türkmén csapatok is részt vesznek. A tervek szerint összesen 30 ezer fegyverest vezényelnek majd az Iszlám Állam szíriai “fővárosa” ellen.

Az SDF elmondta, hogy létrehozott egy parancsnoki központot, amely az Egyesült Államok vezette koalícióval egyeztet majd az offenzíva során. A fegyveres erők egyúttal sürgették Rakka lakosságát, hogy hagyják el a várost, és kerüljék el a dzsihadisták hadállásainak környékét.

Hat falu elfoglalását követően, a többségében kurd fegyveresekből álló “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) az ISIS terrorszervezet egy kulcsfontosságú központjához, Al-Hiszbahoz közelednek Rakka tartomány északi részén. Ez a település ugródeszkának számít az ISIS terrorszervezet által ural terület, központja Rakka város felé.

Azonban vasárnap délután az ISIS/Daesh egyik öngyilkos merénylő által vezetett “autóbombája” eltalálta az SDF egy kontingensét Szuluk falunál, megölve ezzel 14 kurd harcost. Ezzel az SDF hősi halottainak száma elérte a 49 főt a Rakka elfoglalására indított, “Euphratesz Haragja” nevű hadműveletük első napján.

Az Egyesült Államok Légiereje (USAF), az USA Különleges Erői és amerikai katonai tanácsadók “segítik” az SDF offenzíváját. A továbbiakban azt hallani, hogy az SDF 30 ezer fegyverese vesz rész az “Euphratesz Haragja” hadműveletben.

A Rakka elleni offenzíva teljesítését bonyolították egyes politikai tényezők, közöttük a török aggodalmak az Észak-Szíriában növekvő kurd befolyás miatt. Törökország vezetése az akarta, hogy Rakkát egy az “Iszlám Állam” terrorszervezet ellen indított saját hadműveletben támadja meg Észak-Szíriában, más dzsihádista csoportok felhasználásával.

Az SDF azonban azt közölte csütörtökön, hogy visszautasítja a török beavatkozást a Rakka elleni hadjáratban. A törökök támogatta dzsihádista csoportok, amelyek a “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) zászlója alatt harcolnak ellenségei a kurd Népi Védelmi Biztottságoknak (YPG) és a vele szövetséges néhány szíriai arab milíciának, és több jelentések szerint már ismételten összecsaptak egymással a térségben.

A rakkai hadműveletek valószínűleg Ankara haragját vonják majd maguk után. Törökország terrorszervezetnek tartja az YPG-t, amely szerinte kapcsolatban áll a török állam ellen 1984 óta fegyveres felkelést vezető Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK). Ankara többször kérte a rakkai offenzíva elhalasztását, és jelezte: szeretne annak élére állni. Törökország idegesen figyeli a kurd csapatok bármiféle térnyerését határai mentén, és a Szabad Szíriai Hadsereg mellett maga is beszállt a területszerzésért folyó harcokba.

Az északkelet-szíriai Rakka 2014 óta áll az Iszlám Állam felügyelete alatt, hasonlóan Moszulhoz, amely a dzsihadisták utolsó iraki bástyája. Moszul bevételéért október 17-én indítottak offenzívát az iraki erők a nemzetközi koalíció légi támogatásával.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (Masdarnews, MTI)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑