Izrael

2015. 03. 17.

Netanyahu: Amíg én vagyok a kormányfő, nem lesz palesztin állam



Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök kijelentette hétfőn, a parlamenti választások előtt egy nappal, hogy amíg ő a kormányfő, addig nem lesz palesztin állam. Cipi Livni, a Tnua (Mozgalom) párt vezetője pedig azt közölte, hogy lemond a kormányfői hivatalról, ha pártja nyeri meg a voksolást.

Netanjahu a jobboldali szavazókat, elsősorban Avigdor Liberman szélsőségesen nacionalista Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) nevű pártjának szavazóit és Naftali Bennet telepeseket támogató Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) pártjának támogatóit, valamint a feléjük hajlókat próbálta átcsábítani ígéreteivel a kormányzó Likud párthoz.

Elhódításuk érdekében több ezer kelet-jeruzsálemi lakás felépítését ígérte, s hogy újraválasztása esetén nem jöhet létre palesztin állam. A kormányfő kijelentette, hogy ha az ellenzéki közép-bal koalíció győzne, akkor ők feladnák a Betlehem és Jeruzsálem közötti területeket, hogy teret adjanak egy palesztin fővárosnak.

A közép-bal Cionista Tábor is komoly erőfeszítést tett a bizonytalanok meghódítására, Cipi Livni, a választási szövetséghez csatlakozó Tnua vezetője lemondott arról, hogy a parlamenti ciklus második felében ő legyen a kormányfő a koalíció győzelme esetén. Ezzel a Tnua az utolsó pillanatban is a párt népszerűségét próbálta növelni, mert személye elriaszthatott potenciális szavazókat. A jobboldali politikusok a kampányban rendszeresen ostorozták Livnit, megbízhatatlannak festették le, mert volt már tagja a Likudnak, a Kadimának, majd most Tnuának.

Kedden Simon Peresz volt államelnök után Ehud Barak volt miniszterelnök is közölte az izraeli médiában, hogy Jichák (Buzsi) Hercogot, a balközép Cionista Tábor vezetőjét támogatják Netanjahuval szemben a keddi választásokon.

Hercog biztos győzelmében.

Noha hivatalosan péntek este óta tilos közzé tenni közvélemény-kutatási adatokat, a tízes tévécsatorna hétfő esti híradója belső információkra hivatkozva azt közölte, hogy a Likudnak az utóbbi napokban sikerülhetett ledolgoznia a Cionista Táborral szembeni négy mandátumos hátrányát, és jelenleg a két legnagyobb párt döntetlenre áll.

 Orientalista.hu (Forrás: magyartudat.com – The New York Times)

Címkék: , ,






Back to Top ↑