Cadmus fordítás Cadmus
Törökország

2022. 01. 21.

Nevet változtat Törökország

2022. 01. 21.

A Türkiye elnevezés képviseli és fejezi ki legjobban a török nemzet kultúráját, civilizációját és értékeit – így indokolta Recep Tayyip Erdogan azt, hogy a jövőben a nemzetközileg elfogadott Turkey elnevezést Türkiye névre változtatná az ország. A török elnök szerint így a jövőben a „Made in Turkey” helyett „Made in Türkiye” felirat lesz olvasható a Törökországban gyártott termékeken – írta a Magyar Hang.

Nem kellett sokat várni, mire a török állami média előállt a bővebb magyarázattal, miért is volt szükség a névváltoztatásra. A TRT szerint az országok átnevezése nem is olyan ritka, mint azt gondolnánk, korábban például Hollandia (Netherlands) vált meg a „Holland” névtől, hogy egyszerűsítse az imázsát a világ számárára.

Észak-Macedónia pedig teljes egészében nevet váltott a Görögországgal folytatott vitája miatt. De emlékezetes az is, hogy Irán 1935-ben nevet változtatott, ugyanis előtte Perzsia néven szerepelt a térképeken.

Az akkori vezetők úgy érveltek, hogy az országnak nem a külföldiek által használt elnevezést kellene használnia önmagára, és mivel a perzsa szó farsziul úgy hangzik, hogy iran, így ez lett az ország neve. A TRT szerint az elmúlt évtizedekben tizenegy ország változtatott így nevet.

De miért éppen Türkiye nevet kapja most Törökország? Túl azon, hogy ez az ország neve törökül, a Turkey elnevezés nem eléggé egyértelmű.

Ha például beírjuk a Google keresőjébe a Turkey szót, gyorsan rátalálunk a pulykára, és annak minden létező képzettársítására, ami egyáltalán nem hízelgő a török nemzetre nézve. A török közszolgálati média szerint viszont a névváltoztatással elkerülhetők lesznek az efféle félreértések.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatják el.

 

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑