Cadmus fordítás Cadmus
Közel-Kelet

2022. 12. 11.

Novák Katalin: mi, magyarok, a tettek emberei vagyunk

2022. 12. 11.

“Mi, magyarok, a tettek emberei vagyunk” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Irak kurdisztáni régiójának központjában, Erbílben a magyar támogatással létrejött Meltho Világosság Nemzetközi Iskola átadásán.

Hozzátette: jól mutatja ezt az is, hogy “most is itt vagyunk, hogy támogassuk önöket és a közösségeiket”.
Iraki látogatásának utolsó napján az államfő Maszrúr Barzánival, a Kurdisztáni Autonóm Régió miniszterelnökével közös ceremónián adta át a Hungary Helps Program támogatásával létrejött nemzetközi iskolát – közölte az MTI.

“Noha Magyarország nem nagy ország – mindössze tízmillió lelket számol -, nem vagyunk a legbefolyásosabb és leggazdagabb ország, de segíteni szeretnénk, s ha szükség van ránk, mi, magyarok, ott vagyunk” – fogalmazott köszöntő beszédében Novák Katalin.

“Mi, magyarok, a tettek emberei vagyunk” – mondta az államfő. Hozzátette: jól mutatja ezt az is, hogy “most is itt vagyunk, hogy támogassuk önöket és a közösségeiket”.

Ha a nemzetközi kapcsolatokról van szó, Magyarország esetében három fontos alapelvet ki kell emelnünk, melyek közül az első az alázat. “Tisztelettudóan viselkedünk, nem kenyerünk mások kioktatása. Szeretnénk megérteni és megismerni a másikat” – fogalmazott Novák Katalin.

Második alapelvként a demokratikus megoldások mellett való kiállást és a demokrácia tiszteletben tartását, harmadikként pedig az erőszak és a terrorizmus minden fajtájának elítélését említette. “Ebből következik, hogy a nemzetközi terrorizmus a közös ellenségünk” – jelentette ki.

Novák Katalin hangsúlyozta Magyarország keresztény identitását, s aláhúzta a keresztények világszerte tapasztalható üldöztetését is, “amiről beszélni kell, s amit nem szabad eltitkolnunk”.

Keresztényként egymást kell megsegítenünk – hangoztatta az államfő, utalva a Hungary Helps Programra, melynek kezdetekor “a helyi közösségeknek való közvetlen segítségnyújtás vezényelt bennünket: legyen az egy iskola vagy bölcsőde alapítása, egy temető vagy templom helyrehozatala, úgy gondoljuk, hogy a kihívásokkal helyben kell szembenézni, s nem arra kényszeríteni az embereket és közösségeket, hogy elhagyják szülőföldjüket” – fogalmazott az államfő.

“Azt szeretnénk, hogy az önök közössége erős maradjon, ehhez azonban nemcsak a túlélés szükséges, hanem a fejlődés is, mi pedig ehhez szeretnénk hozzájárulni” – hangsúlyozta Novák Katalin.

Mint elmondta, nemcsak azért látogattak el ide, hogy találkozhassanak azokkal a magyar katonákkal, akik a nemzetközi terrorizmus ellen küzdve itt teljesítenek szolgálatot, hanem “hogy találkozhassunk önökkel és láthassuk, mit jelent a magyar nép befektetése az itteni helyi közösségeknek”.

“Országom első női köztársasági elnökekéntremélem, hogy az iskola átadásával hozzájárulunk a nők szerepének megerősítéséhez is” – mondta Novák Katalin beszédében.

Maszrúr Barzáni a háláját fejezte ki Magyarország segítségnyújtása és keresztény testvériessége iránt. Mint elmondta, az iskolával “a következő generáció úttörőinek” teremtik meg a lehetőséget, hogy “leküzdjék ma és a holnap égető problémáit”.
Megköszönte Novák Katalinnak látogatását és Magyarország “befektetését a térségünk népének jövőjébe” egyaránt. Mint hangsúlyozta, a megállapodással számos embernek esélyt adtak és megváltoztatták az életüket.

Az ünnepségen beszédet mondott II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárka és Nikodémusz Daud Sharaf érsek is.
Novák Katalin szombaton jazidi menekült nőkkel és lányokkal is találkozott. Mint Facebook-posztjában írja, “szívszorító történeteket osztottak meg velem olyan jazidi nők, akiket több ezer társukkal elrabolt és bántalmazott az Iszlám Állam, pusztán vallási meggyőződésük miatt. Magyarország ebben a helyzetben is segít a Hungary Helpsen keresztül”.

Megosztom:

, , , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑