Cadmus fordítás Cadmus
Afrika

2018. 06. 28.

Növeli Kína a katonai jelenlétét Afrikában

2018. 06. 28.

Kína növelné katonai jelenlétét Afrikában azzal a céllal, hogy megvédje helyi üzleti érdekeltségeit és fellépjen a terrorizmus, valamint a kalózkodás ellen – írja a CNBC.

A Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) már most is gyakorlatozik több olyan országban, ahol az Út és Övezet infrastruktúrafejlesztési programhoz kapcsolódó beruházások folynak. Dzsibutiban tavaly katonai bázist is építettek. A pletykák szerint a következő támaszpont Namíbiában épülhet.

Közben Tanzániában a China Merchants Holding International épp azon dolgozik, hogy befektethessen a Bagamoyo megakikötőbe, ennek támogatására már építettek is egy katonai létesítményt pár hónapja, ahol a helyi fegyveres erőket képezik ki védelmi feladatok ellátására.

Tegnap pedig hivatalosan is bejelentette a pekingi vezetés az első Kínai-Afrikai Védelmi és Biztonsági Fórumon, hogy el fogja mélyíteni katonai kapcsolatait Afrika országaival, hogy felvegye a harcot a kalózkodás és a terrorizmus ellen.

A CNBC megjegyzi, hogy ahogy Trump az “America First” politikáját követi és kivonja az amerikai katonákat a régióból, Kína válhat domináns erővé az afrikai kontinensen. Azt a gazdasági portál nem említi, hogy egyébként tavalyról az idei évre 1500 fővel nőtt az Afrikában állomásozó amerikai csapatok teljes létszáma és az 54 afrikai országból 50-ben teljesítenek feladatot amerikai katonák, tehát a csapatmozgásokból (rövid távon legalábbis) nem tűnik megalapozottnak ez a hírportál előrejelzése. Az viszont igaz a Danish Institute for International Studies szerint, hogy a kínaiak már most több kézifegyvert adnak el az afrikai országoknak, mint az Egyesült Államok.

Kína egyébként elsősorban a kínai állampolgárok és befektetések védelmére használja a PLA helyi kirendeltségét, bár egyes pletykák szerint a kommunista országnak köze volt Robert Mugabe tavalyi elmozogatásához is Zimbabwe éléről.

Portfolio.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑