Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Libanon

2017. 11. 06.

Nyugati hírszerzők figyelmezették Haririt az állítólagos összeesküvésről

2017. 11. 06.

Nyugati hírszerző ügynökségek figyelmeztették Saad Al-Hariri leköszönő libanoni miniszterelnököt a meggyilkolására szőtt összeesküvésről – írta vasárnap a szaúdi tulajdonban lévő pánarab Asark al-Avszat című napilap, Harírihoz közel álló, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Abbász Ibrahim vezérőrnagy, a libanoni biztonsági szolgálat feje ugyanakkor közölte, hogy nincs értesülésük libanoni politikusok meggyilkolását célzó összeesküvésről. A hadsereg szintén azt közölte, hogy nem tártak fel ilyen összeesküvéseket.
Az Asark al-Avszat jelentése szerint „a források elmondták, hogy a kormányfő nyugati figyelmeztetéseket kapott egy ellene irányuló gyilkossági kísérletről”. A lap további részleteket nem közölt.

Haríri váratlanul jelentette be lemondását szombaton, arra hivatkozva, hogy összeesküvést szőttek a meggyilkolására. Kijelentette, hogy Libanonban a légkör olyan, mint apja, az akkori kormányfő, Rafík Haríri 2005-ben történt meggyilkolása előtt. A kormányfő Iránt és libanoni szövetségesét, a Hezbollah síita szervezetet vádolta a Libanonban és más arab országokban játszott szerepük miatt.

Haríri pénteken a szaúdi fővárosba, Rijádba utazott, és nem tért vissza Libanonba. Az al-Dzsadíd bejrúti televízió úgy tudja: Haríri szombati televíziós beszédét is Rijádban vették fel, és onnan is sugározták. Az Asark al-Avszat meg nem nevezett forrásokra hivatkozva feltételezte, hogy Haríri biztonsági okokból nem tér vissza Libanonba.

Az al-Arabíja el-Hadasz szaúdi hírtévé – amely ugyanannak a médiacsoportnak a tagja, mint az Asark al-Avszat – szombaton azt jelentette, hogy előző nap Haríri elleni merényletkísérletet hiúsítottak meg Bejrútban. Tamer asz-Szabah, a Perzsa (Arab)-öböl ügyeiért felelős szaúdi államminiszter szombaton megerősítette, hogy Haríri személyes biztonsági szolgálata tudott az összeesküvésről.

Michel Aoun libanoni elnök nem fogadja el Haríri lemondását, amíg nem tér vissza Libanonba és nem fejti ki lemondásának indokait

– közölték vasárnap az elnöki hivatal nevük elhallgatását kérő vezetői. Libanonban az államfő maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita, a házelnök pedig síita. Aun azonban a síita Hezbollah politikai szövetségesének számít.

„Világos, hogy a lemondás szaúdi döntés, amelyet rákényszerítettek Haríri kormányfőre”

– mondta televíziós beszédében Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője, akinek két minisztere is közel egy éve tagja volt Haríri kormányának.

„Nem kívántuk ezt a lemondást”

– tette hozzá.

Naszrallah nem volt hajlandó közvetlenül válaszolni a leköszönő miniszterelnök vádjaira, mert az szerinte „Szaúd-Arábia által megfogalmazott szöveget” mondott.

Szombati televíziós beszédében Haríri Iránt és helyi szövetségesét, a Hezbollahot azzal vádolta meg, hogy rátették a kezüket az országra, és azt mondta, attól fél, hogy apjához hasonlóan őt is meggyilkolják.

„A Hezbollah Irán karjainak meghosszabbítása. Nem csak Libanonban, hanem más arab országokban is” – húzta alá a Szaúd-Arábiával szövetséges, szunnita muzulmán Haríri.

A Hezbollah vezetője ezzel szemben azt állította, hogy Haríri olyankor mondott le, „amikor a dolgok rendben mentek a libanoni kormányban”. Naszrallah feltette a kérdést, hogy Haríri

„házi őrizetben van-e. Hagyják-e, hogy visszatérjen Libanonba?” „Ezek jogos aggodalmak”

– tette hozzá.

A libanoni miniszterelnök meglepetésszerű lemondásával felmerült annak a veszélye, hogy újabb erőszak tör ki a Haríri vezette tábor és Hezbollah hívei között mélyen megosztott Libanonban. Naszrallah azonban „nyugalomra és türelemre” szólított fel, amíg nem tisztázódnak a lemondás indokai. Rijád terrorszervezetként tartja számon a Hezbollahot, amely közeli szövetségese a síita Iránnak, Szaúd-Arábia térségbeli ellenlábasának. Ez az egyetlen libanoni párt, amely a polgárháború (1975-1990) után megőrizte a fegyvereit.

Bahrein külügyminisztériuma vasárnap elrendelte, hogy valamennyi állampolgára haladéktanul hagyja el Libanont. A rendelet értelmében bahreini állampolgárok nem utazhatnak Libanonba.

Orientalista.hu – MTI 

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑