Cadmus fordítás Cadmus
Geopolitika

2016. 03. 12.

Obama: Az Egyesült Államok Arab-öböl menti szövetségesei Washingtont szektariánus konfliktusokba akarják keverni

2016. 03. 12.

Barack Obama egy, a New York Times által lehozott beszédében kifejtette, hogy szerinte az Egyesült Államok néhány szövetségese az Arab-öbölben és Európában országát akarata ellenére olyan szektariánus jellegű konfliktusokba akarja vonni, melyben Washington nem érdekelt.

Az amerikai elnök a New-York Times forrásai szerint “féktelen hatalmaknak” nevezte meg az öböl országokat, amelyek az amerikai katonai jelenlétre támaszkodva készülnek egy nagyobb leszámolásra Irán ellen – ez pedig nem szolgálja az amerikai érdekeket, sőt, a régió országainak érdekeit sem.

Obama kifejtette, hogy a hazája érdeke megkívánja, hogy a véres közel-keleti konfliktusokban ne vegyen részt, hogy minél hatékonyabban tudjon a világ más területeire összpontosítani, például Ázsiára és Latin-Amerikára. Az elnök nem mutatott túl nagy együttérzést a szaúdiakkal és hangoztatta, hogy az iráni-amerikai nukleáris egyezmény után a szaúdiaknak meg kell tanulniuk osztozni a fő ellenségükkel, Iránnal.

Obama arra is kitért, hogy véleménye szerint hibának bizonyult a Líbiába való katonai intervenció támogatása. Azt is hozzátette, hogy tévesen hitte, hogy Anglia és Franciaország további felelősséget fog vállalni a műveletért. Szerinte David Cameron brit miniszterelnök zavarba jött és próbálja a figyelmét elvonni más irányba. Az amerikai államfő a volt francia elnököt, Nicolas Sarkozy-t is bírálta azért, mert Sarkozy akkor dicsekedett a franciák abban az időszakban még jelentéktelen szerepével a líbiai eseményekben, mikor az amerikai légierő a legtöbb líbiai katonai támaszpontot már megsemmisítette.

Az amerikai elnök a szíriai konfliktusra is kitért és azt nyilatkozta, hogy rendkívül bölcsen döntött a kormánya a szíriai vegyi támadást követően azzal, hogy nem avatkozott be katonailag az országban. Barack Obama azonban – akinek szavaiban egyes elemzők az USA szövetségeseinek elárulását látják – egy szóval sem tért ki arra, hogy az intervenció azért maradt el,  mert kínai és orosz hadihajók érkeztek a Földközi-tengerre, hogy harcba szálljanak a szövetségesük, Dr. Bashar Al-Assad szíriai elnök oldalán egy lehetséges amerikai támadás esetén.

Orientalista.hu – Cadmus

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑