Cadmus fordítás Cadmus
Terrorizmus

2015. 02. 12.

Obama felhatalmazást kért a katonaság bevetésére

2015. 02. 12.

Felhatalmazást kért a kongresszustól Barack Obama amerikai elnök szerdán arra, hogy három éven át katonai erőt alkalmazhasson a Szíria és Irak területének jelentős részét uraló Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel szemben.

Az elnöki háborús felhatalmazási határozati javaslat értelmében elképzelhető lenne az amerikai erők „korlátozott” alkalmazása az IÁ, valamit az ahhoz „kapcsolódó személyek vagy erők” ellen, de kizárnák bevetésüket „elhúzódó támadó szárazföldi harcokban”. A dokumentum nem nevezett meg földrajzi határokat.

Obama egyúttal kérte a törvényhozástól az iraki háború 2002-ben történt engedélyezésének visszavonását is, de az elnöki javaslat egyúttal helybenhagyatná a röviddel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások támadások után elfogadott, az al-Kaida és társszervezetei elleni harcra szóló felhatalmazást.

Az Iszlám Állam komoly veszélyt jelent

Az elnök által beterjesztett határozati javaslathoz csatolt levél szerint az IÁ „súlyos fenyegetést” jelent az Egyesült Államokra és közel-keleti szövetségeseire, amely a régión túl amerikai területre is kiterjed. A dokumentum elítélte az IÁ erőszakcselekményeit, a tömeges gyilkosságokat és kitér négy amerikai túsz, James Foley, Steven Sotloff, Abdul-Rahman Peter Kassig és Kayla Mueller halálára, amelyért a terrorszervezetet tette felelőssé.

Kerry: Kemény pofonokat adtunk az Iszlám Államnak

Működik az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam ellen kidolgozott stratégiája, a Washington vezette nemzetközi terrorellenes koalíció a szélsőséges szervezet legyőzése felé halad – jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter az NBC amerikai televíziónak.

Az IÁ elleni amerikai légicsapások már tavaly augusztusban megkezdődtek, de az amerikai kormány az elmúlt hónapokban többször is kifejezésre juttatta álláspontját, miszerint a katonai erő alkalmazására való kongresszusi felhatalmazás a szövetségesek és az ellenségek számára is fontos üzenet lenne.

Boehner: A kérés nem felel meg a követelményeknek

John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke Obama kérését szerdai sajtótájékoztatóján egy törvényhozási folyamat elejének nevezte és kijelentette: arra számít, hogy a kongresszus módosítani fog a határozati javaslat szövegén. Boehner egy korábbi sajtóközleményében annak fontosságát hangoztatta, hogy a katonai parancsnokoknak meg kell adni a sikerhez szükséges rugalmasság lehetőségét és felhatalmazást, egyúttal azt állítva, hogy az elnök kérése nem felel meg ennek a követelménynek. A házelnök ugyanakkor szerdán, újságírók előtt kitért az elől, hogy részletezze kifogásait.

Viták lehetnek a kongresszusban

Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője Boehnerhez hasonlóan úgy vélekedett, hogy az elnök kérését komoly megfontolás tárgyává kell tenni. Megfigyelők szerint az amerikai szárazföldi erők bevetésének ügye éles vitákat gerjeszt majd a kongresszusban. Miközben több republikánus törvényhozó támogatná ezt a megoldást, az újabb közel-keleti háborúba való bebonyolódástól ódzkodó demokraták körében sok az ellenzője.

Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetője közleményében tartózkodott attól, hogy támogassa Obama elnök javaslatát, és úgy vélekedett, hogy a kongresszusnak megfontoltan és gyorsan „szűkre szabott” törvényt kell elfogadnia az IÁ elleni harc ügyében.

mno.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑