Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2016. 04. 22.

Öböl menti szövetségeseivel tárgyalt Obama

2016. 04. 22.

Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok teljes támogatásáról biztosította az Arab öböl térségének Washingtonnal szövetséges államait, kijelentve: minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek, hogy elrettentsék, elhárítsák az ottani szövetségeseik és partnereik elleni esetleges külső agressziót.

Obama ezt azt követően szögezte le, hogy csütörtökön Szaúd-Arábiában tárgyalt a Öböl menti arab monarchiák együttműködési tanácsának (GCC) csúcstalálkozóján.

Az amerikai elnököt Ashton Carter, az Egyesült Államok védelmi minisztere mellett John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója is elkísérte szaúdi útjára.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az összes résztvevő állam- és kormányfő kötelezettséget vállalt az Iszlám Állam elleni harcra, illetve a regionális konfliktusok csökkentésére. Egyben reagált az öböl menti országok Iránnal kapcsolatos aggodalmaira is, mondván: noha megszületett a megállapodás az ország atomprogramjáról, mindannyian egyetértenek abban, hogy továbbra is súlyos aggodalmaik vannak az iráni magatartást illetően. “Nemzeteinknek nem áll érdekében, hogy konfliktusba kerüljenek Iránnal. Éberek maradunk, hogy biztosíthassuk: Irán betartja kötelezettségeit, úgy ahogy mi is betartjuk a sajátjainkat” – jelentette ki.

Obama egyébként részt vett a GCC reggeli ülésszakán, amelynek eredményeiről Ben Rhodes, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese számolt be.

Rhodes elmondta: a tárgyaló felek óvatos optimizmusuknak adtak hangot a létrejövő jemeni tűzszünettel, illetve a csütörtökön Kuvaitban kezdődő béketárgyalásokkal kapcsolatban. Az Egyesült Államok szerint a szaúdiak támogatta jemeni kormányzat és az Irán támogatását élvező síita lázadók közötti párbeszéd lehetőséget adhat Washingtonnak és öböl menti szövetségeseinek, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi ágára fordíthassák figyelmüket, ami a jemeni konfliktus során ki tudta terjeszteni befolyását – tette hozzá.

Obama emellett arra sürgette arab szövetségeseit, hogy a Washington vezette katonai koalíció keretében növeljék támogatásukat – így főként különleges műveletekkel járuljanak hozzá – az iraki kormánynak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcához. Az amerikai elnök szerint sikerült ebben a pontban megállapodást elérni a GCC tagállamaival – Szaúd-Arábiával, Kuvaittal, Katarral, Bahreinnel, az Egyesült Arab Emírségekkel és Ománnal. Emellett megállapodás született Irak politikai és gazdasági megsegítéséről is.

“Jelenleg Bagdadban nagy kihívások elébe nézünk. Amíg ezek nincsenek megoldva, úgy vélem fontos azt biztosítani, hogy minden további, az ország stabilitását szolgáló dollárt értelmesen költsünk el” – mondta Obama, aki egyben “jó partnereként” méltatta Haider al-Abádi iraki miniszterelnököt.

“A GCC államai messzemenően együttműködtek velünk a terror ellenes harcban, meggátolva a terrorista tevékenységek finanszírozását” – jelentette ki az amerikai elnök.

A Fehér Ház szerint a rijádi csúcstalálkozó három ülésszakból áll, amelyek közül az egyik a térség stabilitásának növelését célozza, a másik a terrorellenes erőfeszítéseket tűzte napirendjére, így az al-Kaida és az IÁ elleni küzdelmet is. A harmadik ülésszak Iránra összpontosít majd, amely országot Szaúd-Arábia és más öböl menti államok is a térséget destabilizáló riválisuknak tartanak.

Elemzők szerint Obama látogatására árnyékot vetett az öböl menti államok és Washington között kialakult feszültség, amit a térséggel kapcsolatos amerikai politika váltott ki. A térséget ismerő elemzők úgy tartják, hogy a legtöbb öböl menti monarchia csalódott Obama elnökségében, amelyet olyan időszaknak tartanak, amikor az Egyesült Államok kivonult a térségből, több teret engedve az ősellenségük, Irán befolyásának kiterjesztésére. Ugyanakkor Obama látogatásával az öböl menti térség uralkodóit Washington támogatásáról akarja biztosítani.

Az amerikai elnök csütörtök délután, a GCC csúcstalálkozóját követően Nagy-Britanniába utazik.

Orientalista.hu  – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑