Cadmus fordítás Cadmus
Lapszemle

2022. 04. 02.

Offenzívát indított az arab elit a társadalmi robbanás megelőzésére

2022. 04. 02.

Láthatóan aggasztja az olajkitermelésből meggazdagodott arab országokat, hogy a szegényebbek hogyan birkóznak meg azzal az élelmiszerválsággal, amelyet az orosz-ukrán háború okoz a hadban álló ország gabonaexportjának várható visszaesése miatt. Szemben a 2008-2009-es gazdasági válsággal, amelynek nyomán a társadalmi elégedetlenség a Közel-Keleten végigsöprő 2011-es arab tavaszhoz vezetett, most nem akarják megvárni, míg a válság eléri a határaikat – írta a Napi.hu.

Anem éppen bőkezűségéről ismert Szaúd-Arábia ötmilliárd dollár előleget helyezett el Egyiptom központi bankjában, hogy támogassa az arab világ legnépesebb országát az orosz-ukrán háború miatt kibontakozó gazdasági válság kezelésében – írja a Financial Times. A szaúdi állami hírügynökség könnyfakasztó tájékoztatása szerint az előleg része a sivatagi királyság „fáradhatatlan erőfeszítéseinek” Egyiptom támogatásában.

Kairó március második felében jelezte, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét kéri, miután a háború miatt a búza, a főzőolaj és az üzemanyagok ára az egekbe szökött, miközben elmaradnak az orosz és az ukrán turisták, akik az ország külföldi devizabevételeinek legnagyobb hányadát hozó idegenforgalom fontos vendégei.

Éhezést hozhat az egész világon az ukrán háború

Egyiptom, amely a legendásan eladósodott Argentína mellett az IMF egyik legfontosabb ügyfele, az elmúlt hat évben kétszer fordult támogatásért a Valutalaphoz, amivel szakértők szerint kimerítette hitelfelvételi keretét. Ezért az IMF arra kérheti az ország kormányát, hogy keressen társfinanszírozókat, ha kedvezményes kamatú hitelt akar felvenni. A szaúdi hitelelőleg segíthet megoldani ezt a feladványt.

Mások is tolnának némi pénzt

Szaúd-Arábia mellett Katar és az Egyesült Arab Emírségek is jelezték, hogy készek több milliárd dollárt tolni az egyiptomi gazdaságba. Az Arab-öböl menti államok különféle lehetőségeket vetettek fel, részben hitelelőleget, részben befektetéseket ajánlanak – mondta Mohamed Abu Basha a kairói EFG-Hermes regionális befektetési bank makroelemzője. Ezek egyike, hogy Kairó és Rijád a hitelelőleg mellett megállapodott arról, hogy ösztönzik a szaúd-arábiai állami befektetési alap befektetéseit Egyiptomban.

Ezt megelőzően a katari kormány írt alá egy ötmilliárd dolláros befektetésről szóló megállapodást a kairói vezetéssel. Az Egyesült Arab Emírségek arról tárgyal Egyiptommal, hogy kétmilliárd dollár értékben megvásárolnák a kairói tőzsdén jegyzett sikeres egyiptomi vállalatok állami részvénypakettjét. Így hozzájuk kerülne Egyiptom legnagyobb magánbankja, a Kereskedelmi Nemzetközi Bank 18 százaléka, illetve az e-fizetési szolgáltatások nyújtó Fawry 13 százaléka.

Viszonylagos stabilitás

Szaúd-Arábia és az Emirátusok 2013 óta támogatják Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnök kormányát, miután védelmi miniszterként eltávolította a hatalomból elődjét, Muhammad Morszi elnököt és radikális iszlamista kormányát. A Morszi mögött álló Muszlim Testvériséget betiltották Egyiptomban és terrorista szervezetnek tartják. Az öbölbeli államok attól tartottak, hogy ha a szomszédjukban megveti a lábát, akkor előbb utóbb saját radikális ellenzékük is megerősödik és külső támogatást kaphat. Egyiptom és Katar az elmúlt évtizedben nem voltak jóban egymással, miután az utóbbi támogatta a Testvériséget, ám az elmúlt évben rendezték a nézeteltéréseiket.

Egyiptom a világ legnagyobb búzaimportőr országa, amelyben állami támogatással tartják alacsonyan a kenyér árát, ami a 70 millió egyiptomi – a 100 milliós népesség több mint kétharmada – legalapvetőbb élelmiszerforrása. Az elmúlt években az ország gazdaságát „forró pénzből” – gyorsan érkező és gyorsan távozó kölcsönökből – finanszírozták, azaz olyan rövid lejáratú hitelekből, amelyekre a világon elérhető legmagasabb reálkamatot hozták.

Az eredeti, teljes cikket itt olvashatják el.

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑