Cadmus fordítás Cadmus
Geopolitika

2018. 04. 29.

Orosz-török-iráni egyeztetés Szíriáról

2018. 04. 29.

A szíriai konfliktus rendezéséről egyeztetett tegnap az orosz, a török és az iráni külügyminiszter Moszkvában. Mindhárman kizárólag a politikai átmenetben látják a rendezés lehetőségét, Szíria politikai és területi integritásának tiszteletben tartásával.

A közös megbeszéléseken túl fél órás kétoldali egyeztetések is zajlottak. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az első 30 percben Mevlut Cavusoglu török külögyminiszterrel kezdett megbeszélést, majd Mohammad Zarif iráni külügyminisztert fogadta.

Miért jutott holtpontra a szíriai válság rendezése?

A nemzetközi közösséget a rendezésben megbénítja, hogy számos nyugati ország, így az Egyesült Államok a jelenlegi szíriai elnök, Assad nélkül képzeli el az átmenetet, míg Oroszország támogatja a damaszkuszi vezetést.

Mik az egyeztetésben résztvevő országok érdekei?

Moszkva számára fontos a jó kapcsolat az Assad-vezetéssel, mert a jelenlegi szíriai elnök lehetővé teszi Oroszország számára a tengerparton fekvő tartúszi katonai bázis használatát. Stratégiailag ez a szíriai támaszpont Oroszország kapuja a Földközi-tengerre, az utánpótlás és a térség ellenőrzése szempontjából is kulcsfontosságú.

Törökország a Szíria északi részén élő kurdok közösségét akarja megakadályozni, hogy összefogva a törökországi és iraki kurdokkal államalapítási törekvéseiket folytassák, ezért is fontos számára a Moszkvával való jó kapcsolat.

Iránnak az Egyesült Államokkal szemben van szüksége erős szövetségesként Oroszországra. Donald Trump amerikai elnök a már aláírt iráni atomalkut és a szankciók feloldását felmondaná, szerinte az érvényben lévőnél sokkal szigorúbb nukleáris egyezményt kell kötni Iránnal.

Oroszország szintén az Egyesült Államokkal szemben képezhet hangsúlyosabb ellenpontot Törökországgal és Iránnal szövetségben.

A több mint két éve kezdeményezett, először a genfi béketárgyalásokkal párhuzamosan, majd azzal egyeztetve folyó közvetítés alapkérdéseiben ez a három állam – ha másként nem, a kisebb rossz elve szerint – egyetért, de vannak vitáik. Talállkozójuk után nem ezekről beszéltek.

A török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu azt hangsúlyozta, hogy politikai megoldást sürgetnek, ebben egyetért iráni kollégájával, és abban is, hogy a katonai megoldás egyrészt törvénytelen, másrészt nem hoz igazi megbékélést.

Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov arról beszélt, hogy elemezniük kell, miféle veszélyek leselkednek a szíriai érdekcsoportok egyezetetéseinek eredményeire. mert úgy látja, hogy amit ők nagy nehezen felépítenek, egyes kollégáik, mármint a szíriai békéltetésben, megpróbálják lerombolni nem törődve azzal, hogy eközben megsértik a nemzetközi jogot is. Konkrétan megmondta, hogy az április közepi amerikai-brit-francia közös rakétatámadásról beszél.

A nyugati hatalmak a hónap eleji, Damaszkusz mellett elkövetett gáztámadásra jogtalanul megsértve Szíria szuveneritását mértek csapást mértek szíriai célpontokra. A Szíriai Légvédelem a rakéták több mint 70 %át hatástalanította.

Az iráni külügyminiszter, Mohammad Dzsavad Zarif arra emlékeztetett, hogy a vegyi fegyverek bevetését, függetlenül attól, ki ellen fordítják ezeket, már elítélték, a politikai érdek vezérelte önbíráskodásról viszont azt gondolják, hogy csak további komplikációkhoz vezet.

Orientalista.hu  – Zenobia Euronews nyomán

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑