Cadmus fordítás Cadmus
Haditechnika

2018. 03. 06.

Oroszország elkezdte az új hiperszonikus rakéta sorozatgyártását.

2018. 03. 06.

Putyin elnök az orosz Szövetségi Gyűlésben elrendelte az új Avangard rakéta rendszer sorozatgyártásának megkezdését. Az új rakéta, melyet nyugaton csak az ,,Ördög menyasszonyának,, neveznek, sebessége 6 és 12 ezer km/h között mozog. A brit média szerint ez jelentős áttörést jelent a rakéta technológia területén és ezzel az oroszok előnyt értek el az amerikaiakkal folyó fegyverkezési versenyben.

A rakéta a nagy sebesség mellett jelentős manőverezési képességgel rendelkezik és így elérhetetlen a légvédelmi rendszerek számára. Az Avangard rakétákat több -féle robbanófejjel fogják gyártani. Az új technológiát bemutató felvételeken láthatóak olyan robbanófejek, melyek több kisebb fejet tartalmaznak és képesek egyszerre több célpont megsemmisítésére is. Ez a fajta hiperszonikus rakéta az ún. ,,végtelen hatótávolságú,, kategóriába tartozik, hiszen a Földön bárhol képes célpontot megsemmisíteni és akár a bolygót is képes megkerülni. A gyártásához felhasznált anyagok pedig képessé teszik arra, hogy több ezer Celsius fokos hőségnek is ellenálljon, éppen ezért a lézersugarak sem tesznek kárt benne.

Az orosz katonai vezetés bejelentette, hogy a rakéta tesztelése minden tekintetben sikeres volt, továbbá azt, hogy ezzel a technikával szemben az összes jelenlegi amerikai védelmi rendszer hatástalan. Az oroszok korábban már teszteltek más hasonló képességű rakétákat is. Vannak olyanok, melyek a víz alatt is képesek haladni a víz fölött pedig olyan magasságban közlekednek ahol a radar rendszerek nem észlelik őket. Ezen kívül észlelik a műholdak látóterét és kikerülik azokat. Ennél a technikánál nem fordulhat elő az, hogy hackerek átveszik felettük az irányítást, ahogyan az amerikai drónoknál és más repülő haditechnikai eszközöknél előfordult.

 Orientalista.hu –  Al-Isfahani, Fort-russ.com
 
 

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑