Cadmus fordítás Cadmus
Líbia

2017. 08. 08.

Oroszország felfrissítené régi kapcsolatát Líbiával

2017. 08. 08.

Moszkva a Kadhafi halála előtt aláírt szerződések átvizsgálását szeretné.

Oroszország arra készül, hogy felújítsa gazdasági-kereskedelmi kapcsolatait Líbiával, amelyek Moammer Kadhafi 2011-es meggyilkolása után szakadtak meg. A líbiai vezető annak idején egy sor szerződést hagyott jóvá, ezeket most ismét elővennék.

Jó néhány, a Kadhafi-rendszer alatt már aláírt, de a vezető 2011. október 20-i meggyilkolása után, illetve a háború kitörésével befagyasztott infra­struktúra-beruházási szerződést porolnának le Moszkvában. – Azt tervezzük, hogy megújítjuk az aláírást a Moammer Kadhafi kormányával kötött szerződéseken. Ezek között út- és vasútépítési, energetikai, villamosítási és sok más projekt szerepel – nyilatkozta Lev Dengov, az illetékes orosz tárgyalódelegáció vezetője a Kommerszant című orosz gazdasági napilapnak, amit az RT orosz hírportál idézett.

Mint ismert, hat év háborújának folyományaként Líbia két, egymással rivalizáló országrészre szakadt. A nyugati területeket Fájez esz-Szarrádzs nemzeti egységkormánya ellenőrzi Tripoliból, míg a keleti regionális kormány feje Halifa Haftar tábornok, az ő székhelyük Tobrukban van. Az ENSZ a tripoli kormányt ismeri el, Haftart pedig a líbiai hadsereg és néhány állam, például Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek támogatja.

Dengov szerint Líbia szeretne fegyvert vásárolni Oroszországtól, ám Moszkva tartja magát az ENSZ Biztonsági Tanácsa embargójához, amelynek értelmében mindkét líbiai kormánynak tilos a fegyverszállítás. – Mi egyik oldalra sem állunk a konfliktusban, s egyik felet sem akarjuk felfegyverezni a másik kárára – mondta. A nyilatkozatnak ellentmond a Libyan Express hírportál februári tudósítása, amely arról számol be, hogy Haftar 2 milliárd dollár értékű fegyverszállítási ügyletet írt alá a moszkvai kormánnyal a tobruki látogatáson tartózkodó Admiral Kuznyecov orosz repülőgép-hordozó anyahajó fedélzetén. Az egyezség feljogosítaná Haftart, hogy reaktiválja a még a Kadhafi-érában – 2008-ban – kötött orosz fegyverszállítási szerződést.

Kadhafi bukása óta Oroszország dollármilliárdokat veszített a már aláírt szerződések befagyasztása miatt. 2008-ban az orosz vasúttársaság 2,2 milliárd euró értékű szerződést kötött az 550 kilométer hosszúságú Szurt–Bengázi vonal megépítésére. Olaj- és gázipari üzleteket is kötöttek, villamosítási projektekben állapodtak meg, sőt az atomenergia békés célú felhasználását célzó egyezmények is születtek a két ország között.

A nagyratörő terveknek a 2011-ben kitört háború vetett véget. Tavaly Líbia és Oroszország között elhanyagolható mértékű volt a külkereskedelem, értéke mindössze 74 millió dollárt tett ki. A kapcsolatok mindazonáltal kezdenek magukhoz térni, idén februárban pél­dául a Rosznyefty orosz állami olajtársaság megállapodásokat írt alá Líbia nemzeti olajtársaságával (NOC). Az egyik értelmében az orosz olajcég kőolajat vásárol az észak-afrikai országtól, a másik pedig arról szól, hogy a Rosznyefty befektetéseket hajt végre a líbiai olajkutatásba és – kitermelésbe.

Orientalista.hu – Magyar Idők nyomán

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑