Őszintén Szíriáról – Beszélgetés Major Balázs régésszel

– Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy Szíriát második otthonának tekinti. Jelenlegi, feldúlt állapotában is?

– Attól, hogy politikai sorscsapás éri, és háború dúl, a második haza még második haza marad… Egy háború sem tart örökké, meggyőződésem, hogy előbb-utóbb ennek is vége lesz. A szír emberek pedig maradnak azok, akik az elmúlt sok-sok ezer évben voltak: egy elképesztően kreatív, barátságos és vendégszerető nép, amely nyitott és befogadó társadalmat alkot.

– Mit jelenthet számunkra a szír kultúra?

az emberiség bölcsője a történelmi Szíria területén ringott– Nem kevesebbet, mint hogy az emberiség bölcsője a történelmi Szíria területén ringott. A régészeti kutatások szerint a földművelés kezdetei a mai Szíria területére lokalizálhatók, és Ugarit városában találták fel az emberiség első ábécéjét. A legkorábbi nemzetközi kikötővárosnak számító település kereskedői információs forradalmat indítottak el azzal, hogy szinte mindenki számára elérhetővé tették a gondolatok lejegyzésének lehetőségét. Mellesleg a legtöbb mai írásrendszer – beleértve a miénket is – ennek az ősi ábécének a származéka. És ne feledjük, a Közel-Kelet nagy részét magában foglaló történelmi Szíria területén formálódott a kereszténység. Pál apostol is Damaszkuszban tért meg, és később Antiókhiában hangzott el szájából először a keresztény megnevezés. Az ókeresztény időszakban Szíria hat pápát adott, és a Római Birodalomnak is voltak szíriai császárai. Vég nélkül sorolhatnám a kultúra számunkra is becses kincseit.

– A médiából Szíriával kapcsolatban bombázásokról, háborús-polgárháborús viszonyokról, megosztottságról, világpolitikai bonyodalmakról értesülhetünk. Mintha sem a nagyhatalmak, sem az ott élők nem tudnának mit kezdeni a térséggel…

– A helyzet valóban összetett. Nem szeretem a polgárháború kifejezést, mert itt már sokkal nagyobb dolgokról van szó. A különböző nagy- és regionális hatalmak Szíria területén vívják a maguk politikai játszmáit. Egyelőre nem látom azt a komoly politikai előrelépést, amely valós megoldásokhoz vezethetne. A valódi segítségnyújtásban is drámai a lemaradás. Nagyon komoly segélyezésre lenne szükség. A leginkább előremutató természetesen az lenne, ha az Egyesült Államok és Oroszország meg tudna egyezni egymással. Azt nem mondom, hogy ez rögtön békét jelentene, hiszen a több mint ezer különböző fundamentalista, milicista csoport leszerelése még így is elhúzódna, de legalább elkezdődhetne a normális élet és az ország nagy részének az újjáépítése.

– Ilyen értelemben Szíria ma a nagyhatalmak játszótere?

Szörnyű kimondani, de Szíriában ma bármit meg lehet csinálni– Egyértelműen. Nagyon sok mindent ott meccseznek le. Ez a terület egy aduász lett, ahol az ukrajnai konfliktustól kezdve az iráni helyzetig mindenki emelheti a tétet. Szörnyű kimondani, de Szíriában ma bármit meg lehet csinálni. Eljutottunk oda, hogy különböző európai államok – mint például Belgium – bombázókat küldhetnek Szíriába bármiféle ENSZ-felhatalmazás nélkül. Legutóbb Törökország – szintén nemzeti felhatalmazás nélkül – szárazföldi csapatokat küldött Szíria, azaz az ENSZ által elismert független állam területére. Nemrég az amerikai légierőnek – amely állítólag kiváló hírszerzéssel és precíziós fegyverekkel rendelkezik – sikerült olyan légicsapást mérnie az Iszlám Állam ellen harcoló szír katonai egységekre, hogy több mint hatvan szír katona halt meg, és rengetegen megsebesültek. Hol van ehhez az ENSZ felhatalmazása vagy a nemzetközi jog tiszteletben tartása?

– Hogy látja mindebben Európa szerepét?

– A valódi segítségnyújtásban is drámai a lemaradás. Nagyon komoly segélyezésre lenne szükség: az ottmaradtak segélyezésére. Sajnos ma Európában az emberi szenvedésre elsősorban csak a migránsokkal kapcsolatos politikai jótékonykodás szintjén figyelünk, a dolgok gyökerét viszont nem kezeljük. Meggyőződésem, hogy az európai migránsválság kezelésére fordított összeg töredékéből élhetőbb körülményeket lehetne teremteni a Szíria melletti országokban élő menekültek táboraiban. Jelenleg elmondhatjuk, hogy a kialakult helyzettől egyaránt szenvednek a migránsok és a befogadó népek. Közben látnunk kellene azt is, hogy a szír emberek többsége ki sem mozdult az országából. A hozzávetőlegesen huszonnégymillió szíriai lakos több mint fele lett földönfutóvá, mert megsemmisült a háza, a település, ahol élt. A menekülők legnagyobb többsége azonban Szíria háborútól megkímélt helyein húzza meg magát, vagy a szomszédos országokban…

– A fundamentalista csoportok a világörökségi helyszíneket sem kímélik. Mennyire lehetne előzetesen védelembe venni ezeket a páratlan kulturális kincseket?

– Nagyon „ügyesen” használja az Iszlám Állam a műemlékeket, mert miután elfoglalták őket, és bármilyen kárt tettek bennük, egyből töltik fel az erről készült felvételt a YouTube-ra, hogy a világot megbotránkoztassák vele. De érdemes más oldalról is megnézni a kérdést. Palmyra az UNESCO világörökségi listáján van. Mindenki tudta, hogy az Iszlám Állam közeledik a település felé. Ekkor még csak a nyugati nagyhatalmak voltak jelen légierejükkel, mégsem tettek semmit, pedig a városhoz vezető út egy könnyen átlátható kősivatagon vezetett át, ahol fel lehetett volna tartóztatni a fundamentalistákat. Nem védték meg Bagdadban a nemzeti múzeumot sem.

– Bár az Egyházak Világtanácsa és a különböző felekezetek többször is felszólaltak a szíriai keresztényüldözés ellen, a Szíriában élő keresztények helyzetéről a sajtóban nagyon kevés szó esik, miközben ők azok, akik különösen is áldozatai a mai háborús konfliktusnak.

Észak-Afrikától egészen Kínáig ma nagyon szisztematikus keresztényüldözés folyik– A felszólalás már messze nem elég! Nemcsak Szíria keresztényeiről kell szót ejtenünk, hiszen Törökország számos térségében sem megnyugtató a keresztények helyzete, és Egyiptomban is igen gyakori a kopt keresztények üldözése. Észak-Afrikától egészen Kínáig ma nagyon szisztematikus keresztényüldözés folyik. A sanyargatás általában nem állami szinten történik, de a többségi muszlim lakosság fundamentalizmusra hajló szegmensét nem mindig tudják kordában tartani. Kimondhatjuk, hogy Szíriában és Irakban a keresztények genocídiuma történik, azaz népirtásnak vagyunk tanúi. Jó lenne hatványozottan segíteni ezeknek a térségeknek a keresztényeit, hiszen nekik még a menekülés is sokkal nehezebb. Ha például bekerülnek egy menekülttáborba, ott a muszlim menekültek kiközösítik őket, sőt a keresztények nemegyszer váltak gyilkosság áldozataivá.

– Mire vezethető vissza a szíriai keresztényüldözés?

– Fontos tudnunk, hogy mi hoztuk rájuk a bajt. A nyugati „rendcsinálás” és „demokratizálás” előtt ezeknek a térségeknek a keresztényei általában békességben éltek a helyi muszlimokkal. Onnantól kezdve azonban, hogy a nyugatiak fizikailag is megjelentek az országban, a populáció egy jelentős része abszolút közellenségnek tekinti a keresztényeket, és különböző módon próbálják őket kiirtani vagy elüldözni. Ezt a brutalitást nemcsak az Iszlám Állam csinálja, a keresztények tönkretétele már 2004-ben elkezdődött.

– Tudna jó példákat említeni az ott élők segítésére?

példát mutatunk, hiszen tudást és szakmát adunk azoknak, akik majd hazatérnek, hogy segítsenek újjáépíteni az országukat– Példaként említhetem a Szeged–Csanádi Egyházmegye püspökét, Kiss-Rigó Lászlót, akit egyébként a hazánkat ért migrációs hullám kapcsán igaztalanul próbáltak meghurcolni, főként nyugati médiumok. Arról természetesen nem írtak, hogy ő volt az, aki az egyházmegyéjében pontosan azoknak a szíriaiaknak rendezett gyűjtést, akik otthon küzdve sokkal nagyobb megpróbáltatásoknak vannak kitéve. A magyarok többször megkérdőjelezett nagylelkűségére jellemző, hogy a püspök felhívására több mint harmincmillió forint adomány gyűlt össze. Emellett ő volt az, aki ezt a pénzt személyesen vitte ki, és úgy osztotta szét, hogy a helyi keresztények és a muszlimok egyaránt kaptak belőle. Példaértékű az a segítség is, amelyet hazánk az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül nyújt a Külügyminisztérium támogatásával: 2016-tól évi ötven szíriai egyetemi hallgatót fogadunk Magyarországon a teljes képzés idejére. Aki jön – és menekülttáborból is érkeznek –, az több évig úgy tanulhat nálunk, hogy minden költségét a magyar állam fizeti. A kontingens ötvenfős létszámát Prőhle Gergely korábbi helyettes államtitkár ígérete szerint – egyébként az elmúlt években ő számított a kezdeményezés „védőernyőjének” – a jövőben emelni fogják. Ezzel példát mutatunk, hiszen tudást és szakmát adunk azoknak, akik majd hazatérnek, hogy segítsenek újjáépíteni az országukat.

– Amikor Szíriában jár, és megkérdezik önt Európáról, akkor mit mond?

– Nem nagyon kérdeznek erről, ugyanis az ottaniaknak már nincs illúziójuk Európával és a Nyugattal kapcsolatban. Ők pontosan tudják, hogy Európa szeret válaszokat adni arra, mások hogyan éljenek, miközben sem nem őszinte, sem nem korrekt…

– Mit kellene nekünk, európaiaknak tanulnunk a szíriaiaktól?

még nem láttam olyan népet, amelyik az igazságtalanságot ekkora méltósággal viseli el– Sok mindent tudnék mondani, de a háború miatt most azt emelem ki, hogy én még nem láttam olyan népet, amelyik az igazságtalanságot ekkora méltósággal viseli el. A mérhetetlen szenvedés ellenére a szíriaiak megőrizték határtalan vendégszeretetüket és önzetlenségüket – ez valami mágikus. Most nyáron tizennyolcan voltunk kint magyarok, a csapat fele egyetemi oktató, másik fele hallgató volt. Európaiként azzal találkozunk, hogy az elszegényedett parasztemberek számára – akik éppen csak meg tudnak élni, és örülnek, hogy kapnak tőlünk idénymunkát – teljesen természetes, hogy minden este valamelyikük meghív minket vacsorára, vagy odahozza a fáról az utolsó narancsot. Ez lelkileg és emberileg is olyan attitűd, amelyet érdemes lenne megtanulnunk. A türelem és a jövőbe vetett, elképesztően erős hit is igen példamutató. És amit még kiemelek: minden vérontás és szélsőségesség ellenére Damaszkuszban a szunnita és a keresztény együtt tud élni, és meg tudják találni egymásban a testvért. Teszik ezt úgy, hogy számtalan provokáció zajlik körülöttük. Gondoljunk bele: öt éve – részben felekezeti alapon is zajló – háború van Szíriában, de a frontoktól akár pár száz méterre békében együtt tudnak élni. A balkáni háborúban ehhez hasonló nehezen lett volna elképzelhető!

– Végezetül egy személyes kérdés: honnan jött az indíttatás, hogy régészettel kezdjen foglalkozni, és miként alakult a pályája?

– Kiskoromtól kezdődően a középkor, a várak, a korszak várépítészete foglalkoztatott. Szüleim orvosok, akik 1986 és 1990 között Líbiában vállaltak munkát. Öcsémmel együtt mi is velük éltünk. Ezek az évek meghatározóak voltak: elég volt kinéznem az ablakon, és tengert, homokdűnéket és pálmafákat láttam. Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg; és ott voltak a romvárosok is. Amellett, hogy angol iskolába jártunk, az utolsó évben kötelező volt arabul is megtanulni. Visszatérve a ferenceseknél folytattam a középiskolai tanulmányaimat, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem és arab szakára jelentkeztem. Onnan ösztöndíjjal jutottam ki Szíriába, ahol két évet töltöttem. Közben itthon is elkezdtem a régészeti tanulmányokat. Doktorandusz lettem, majd kutató és oktató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Evangélikus.hu