Cadmus fordítás Cadmus
Geopolitika

2015. 10. 09.

Pentagon névtelen tisztviselői szerint orosz rakéták zuhantak le Iránban

2015. 10. 09.

Iránban zuhant le négy, Szíriára kilőtt orosz szárnyas rakéta – közölték csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői, bár egyikőjük sem adta hozzá a nevét.

Az elsőként a CNN hírtelevízió által közölt és más sajtóorgánumok által később saját forrásokból alátámasztott washingtoni kiszivárogtatást az amerikai külügyminisztérium szóvivője hivatalosan nem tudta megerősíteni.

 Teherán pedig nem kívánta kommentálni. Iránból károkat, veszteségeket nem jelentettek. Az orosz védelmi minisztérium szóvivőjének csütörtöki cáfolata szerint valamennyi Szíriára kilőtt rakéta elérte célját.

A szóban forgó manőverező repülőgépeket szerdán indították el szíriai célpontok felé a Kaszpi-tengerről az orosz haditengerészet hajóiról, amerikai források szerint Bashar Al-Assad szíriai elnökkel szemben álló terroristák ellen.

Az orosz kormány szerdán közölte, hogy 26 szárnyas rakétát lőttek ki, amelyek az észak-szíriai Rakka és Aleppó, valamint az északnyugati Idlib tartományban semmisítettek meg célpontokat. Az első két tartományban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, a harmadikban az al-Kaida helyi szervezetének tekintett an-Núszra Front jelenléte kiterjedt.

Az orosz Kalibr típusú robotrepülőgépeket először vetették be harci körülmények között.

Az Egyesült Államok vezette, több mint 60 országot tömörítő koalíció bő egy éve kezdett el IÁ-célpontokat bombázni Irakban, majd Szíriában. Oroszország szeptember vége óta mér csapásokat az Assad ellen harcoló “terrorszervezetekre”, köztük – amerikai illetékesek szerint – nyugati támogatást élvező gerillacsoportokra is.

Az orosz beavatkozás támogatására Bagdadban a Fox News hírtelevízió szerint egy közös iraki-orosz-iráni-szíriai központot hoztak létre hírszerzési értesülések megosztására. Az orosz intervenció, valamint a törökországi orosz légtérsértések nyomán a korábbinál is feszültebbé vált Moszkva és a NATO viszonya.

A több mint négy és fél éve tartó szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint már mintegy negyedmillióan vesztették életüket.

Orientalista.hu – Sinoda (MTI)

 

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑