2017. 06. 09.
Putyin: Az Iszlám Állam Közép-Ázsia destabilizálására készül
2017. 06. 09.
Oroszország déli régiói és Közép-Ázsia destabilizációjára törekszik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, ezért a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) tagállamainak egy regionális terrorelhárítási szerv keretében kell koordinálniuk erőfeszítéseiket – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a nemzetközi szervezet asztanai csúcstalálkozóján.
Putyin az áprilisi szentpétervári terrortámadás nyomán indított nyomozás adataira hivatkozva közölte, hogy a SESZ országaiban az IÁ titkos sejteket hozott létre. Fontos lépésnek nevezte a terrorellenes együttműködés jogi alapjainak megerősítésében a szélsőségességgel szembeni összefogásról Asztanában pénteken aláírt szerződést.
Szíriáról szólva az orosz elnök reménykeltőnek nevezte a békefolyamatot, azt állítva, hogy esély mutatkozik a fegyvernyugvás megszilárdítására és arra, hogy a rendezésről folytatott egyeztetések lendületet kapjanak.
Az Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt zajló tárgyalások következő fordulóját eredetileg a jövő héten tartották volna Asztanában, a kazah külügyminisztérium azonban csütörtökön a forduló elhalasztását jelentette be.
Putyin kifejezte meggyőződését, hogy a SESZ-tagállamok, elsősorban a Közel-Keleten, egyebek között Szíriában élénkíteni fogják a regionális válságok politikai és diplomáciai megoldását célzó erőfeszítéseiket.
A Sanghaji Együttműködési Szervezetnek a kazah fővárosban megtartott csúcstalálkozóján a rendező ország, valamint Oroszország, Kína, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán mellett teljes jogú tagja lett India és Pakisztán is. A SESZ tevékenységének politikai, gazdasági és katonai aspektusai is vannak.
Putyin méltatta bővítést, hangsúlyozta, hogy az hozzájárul az együttműködési szervezet erejének és befolyásának növekedéséhez a politikai, gazdasági és humanitárius szférában. Rámutatott, hogy a cél az Eurázsiai Gazdasági Unió, a SESZ, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és a kínai Egy övezet – egy út kezdeményezés potenciáljának összehangolása.
Orientalista.hu – MTI