Cadmus fordítás Cadmus
Libanon

2017. 11. 05.

Raï libanoni bíboros: a két millió szíriai menekült „nagy veszélyt” jelent az ország számára

2017. 11. 05.

Libanont „nagy veszély fenyegeti” politikai, gazdasági, demográfiai és kulturális szinten a szíriai és palesztin menekültek jelenléte miatt, akik együttesen az egész lakosság felét képviselik. Azért fogadták be őket Libanonba, mert veszélyben voltak, de most már vissza kell térniük hazájukba.

A szíriai menekültek, valamint a közel-keleti keresztények helyzete volt a központi témája annak az interjúnak, amelyet Béchara Boutros Raï bíboros, maronita pátriárka adott a „L’Orient Le Jour” libanoni francia nyelvű napilapnak, és amelyet leközölt az Asianews katolikus hírügynökség is.

A maronita bíboros előzőleg az Egyesült Államokban tartózkodott lelkipásztori látogatáson, és Washingtonban részt vett a „Keresztények védelmében” („In Defense of Christians”) kongresszus negyedik éves ülésén. Hazatérése másnapján nyilatkozott a bejrúti újságnak.

Libanon nem áldozhatja fel önmagát mások javára

A szíriaiak és a palesztinok a libanoni lakosság számát 4-ről 6 millióra növelték. Miért kell a mindössze 10 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, hegyes-völgyes országnak a lakosság felét kitevő többletet magára vállalnia?

A libanoniak emigrálni kényszerülnek, mert nincs munkalehetőség. Ez a valóság nagy veszélyt jelent nem pusztán gazdasági, hanem politikai, népesedési, kulturális szinten is, valamint a biztonság és a környezetvédelem szempontjából.

Libanon szolidaritásból fogadta be ezeket a számkivetetteket, de nem áldozhatja fel önmagát mások javára. Elérkezett az ideje, hogy a menekültek visszatérjenek otthonukba. A teher túlságosan nehéz számunkra – nyilatkozta a libanoni bíboros.

Vessünk véget a háborúnak!

Ami a közel-keleti keresztények helyzetét illeti, Raï bíboros megállapította, hogy „olykor voltak üldözések”, de nem lehet kifejezetten egy üldözési vagy népirtási mozgalomról beszélni. Egyes helyeken történtek elszigetelt események, agressziók, üldöztetések – mutatott rá a bíboros, majd így folytatta az interjút:

„Mindenki azt mondja, hogy meg kell menteni a keresztények jelenlétét. Vessünk véget a háborúnak és szilárdítsunk meg egy igazságos, tartós és globális békét. Legyünk igazságosak és bátrak, és jelentsük ki, hogy akiknek el kellett hagyniuk hazájukat, most már visszatérhetnek. De ezt idáig még nem hallottuk. Csak a szánalom kifejezéseit hallottuk, amikor a keresztények agressziót, üldöztetéseket szenvednek el. Ez nem elegendő! Lehetetlen tovább élni ebben a helyzetben”.

A nemzetközi közösség segítse hazájukba visszatérni a menekülteket

A pátriárka leszögezte továbbá, hogy különbséget kell tenni egyrészt az iszlám, másrészt az integralisták, fundamentalisták és terroristák között, akik az iszlám nevében pusztítanak.

„A tapasztalat megtanította, hogy hogyan éljünk együtt a muzulmánokkal és hogyan nyerjük meg szimpátiájukat. Ezeknek a háborúknak mi vagyunk a nagy vesztesei. Ha elveszítjük a mérsékelt muzulmánokat, akkor azt kockáztatjuk, hogy a fundamentalizmust és a terrorizmust tápláljuk. És ha a nemzetközi közösség nem tesz erőfeszítéseket arra, hogy segítse a menekültek hazájukba való visszatérését, akkor ezek a személyek a terrorista mozgalmak és szervezetek termékeny talajává válnak”

– fejtette ki az interjúban Béchara Boutros Raï maronita bíboros.

Orientalista.hu – RadioVaticana

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑