Részlegesen feloldották a blokádot – segítség érkezett Jemenbe
2017. 11. 26.
Több hét után először négy segélyszállító repülőgép érkezett a jemeni fővárosba – közölte egy helyi tisztségviselő. A síita felkelők kezén lévő szanaai repülőteret a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tartotta blokád alatt.
Az ország 27 millió lakosából 17 millió szenved élelmiszer-hiánytól a háború sújtotta országban, közülük hétmillió már gyakorlatilag éhezik. Kolerafertőzött 945 ezer ember.
Két segélyszállító repülőgép az ENSZ-é, egy az ENSZ Gyermekalapjáé (UNICEF), egy pedig a Nemzetközi Vöröskereszté – tette hozzá a meg nem nevezett nyilatkozó. A UNICEF gépe sürgős segélyt hozott, a másik három gép pedig segélyszervezeti alkalmazottakat.
Nemzetközi segélyszervezetek két nappal korábban panaszkodtak arra, hogy a szaúdi vezetésű koalíció még mindig nem lazított a Jemen elleni blokádján, pedig ez szükséges lenne ahhoz, hogy a segélyeket eljuttassák a humanitárius katasztrófa sújtotta civileknek.
Szaúd-Arábia 2015 márciusa óta avatkozik be a jemeni konfliktusba, amely az egykori szaúdi-barát elnök és a húszik között zajlik.
Rijádot számtalanszor bírálták azért, hogy jemeni bombázásainak rengeteg civil áldozata van, a koalíció jelenléte pedig csak rontott a jemeniek életkörülményein. A szaúdi erőket többször is háborús bűncselekmények elkövetésével vádolták meg, sokszor bizonyítékokat is felmutattak – de a vahabita monarchia, mely Izraellel és az Egyesült Államokkal egyaránt jó viszont ápol, úgy tűnik, szinte bármit megúszhat büntetlenül
Orientalista.hu – MTI /Crusader