2017. 02. 03.
Riasztó adatok a keresztényüldözésről
2017. 02. 03.
Az elmúlt évben nem csupán súlyosbodott a keresztényüldözés mértéke, de a világ egyre több részéről érkeztek jelentések új, aggasztó sérelmekről – derült ki a nemrég nyilvánosságra hozott Open Doors USA amerikai szervezet jelentéséből, melyből kiderült, hogy a jelenség már szinte az összes kontinensen megjelent.
“A modern kor egyik legborzasztóbb üldözése folyik, megdöbbentő, hogy Open Doors 2016-os jelentésének ilyen mértékű növekedésről kell beszámolnia” – mondta a Fox Newsnak David Curry, a szervezet elnöke. A vezető elmondta, hogy az üldözés mértéke egyre súlyosabb, már szinte az összes kontinensen megjelent. Emlékeztetett, hogy Mexikóban nemrég 23 keresztényt gyilkoltak meg vallásuk miatt.
A csoport közelmúltban megjelent kiadásában a keresztények iránt tanúsított bánásmódjuk szerint rangsorolták az országokat. Az Open Doors arra hívta fel a figyelmet, hogy aggasztó mértékben nő a keresztényüldözésnek tekintett incidensek száma, és a helyzet egyre csak romlik.
Egy év alatt 90 ezer áldozat
A jelentés a CESNUR (Center for Studies on New Religions) aggasztó tanulmányát követi, melyből kiderült, hogy 2016-ban 90 ezer keresztényt öltek meg hitük miatt. További 600 millió keresztényt megfélemlítéssel tántorítottak el vallásuk gyakorlásától, testi sértéssel vagy halálos fenyegetésekkel.
Ezek a számok nem érik el az általunk ismert számokat – hívta fel a figyelmet Robert Nicholson, a Philos Project közel-keleti keresztények érdekképviseleti csoport vezetője. Nicholson szerint sok helyen a kereszténység felvállalása a legveszélyesebb dolog, ezek az emberek tehetetlenek, és védelemre szorulnak.
Az első tíz ország listáját Észak-Korea vezeti, de Szomáliában, Afganisztánban, Pakisztánban, Szudánban, Szíriában, Irakban, Iránban, Jemenben és Eritreában is a rendkívül veszélyes kereszténynek lenni.
Az Open Doors jelentése szerint összesen 215 millió olyan keresztény él, akik az üldözés valamilyen típusával szembesülnek, de azt is kiemelik, hogy a becsült számok valószínűleg magasabbak a publikált értékeknél. A jelentést valószínűleg számos bírálat éri majd a magas számokért, de a szervezet elnöke szerint félreértelmezik az adatokat.
“A mi jelentésük konzervatívnak nevezhető, mivel csak azokat a bejelentett incidenseket tartalmazza, amiket ellenőrizni tudtunk” – mondta Curry a Foxnak, de bevallotta, hogy épp ezért valószínűleg több ezer “eseményt” nem tudtak rögzíteni, hiszen az emberek sokszor a családtagjaikkal sem osztják meg az elszenvedett sérelmeket.
Orientalista.hu – (Hirado.hu, Fox news)