Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Geopolitika

2017. 05. 23.

Rouhani: Gyökerestől kell kiirtani a terrorizmust a Közel-Keleten

2017. 05. 23.

Hassan Rouhani a megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján – amelyet az állami televízió élőben sugárzott – hangsúlyozta: országa támogatja a térség stabilitását, amely szerinte Irán segítsége nélkül nem lehetséges.

Rouhani szerint a vasárnapi rijádi konferencia – amelyen Donald Trump amerikai elnök is részt vett – inkább protokolláris esemény volt, politikai értéke nincs és nem hozott megoldást.

„A szaúd-arábiai találkozó színjáték volt, amelynek nem volt sem politikai, sem konkrét értéke, Rijád a múltban már rendezett hasonló színjátékokat” – mondta az elnök.

Visszautasította a Donald Trump és Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó által a konferencia megnyitóján hangoztatott vádakat, amelyek szerint az iszlám köztársaság a terrorizmust támogatja.

„Aki harcolt a terroristák ellen, az az iraki és a szíriai nép volt. Az iráni katonai tanácsadók segítették őket, és a jövőben is ezt fogják tenni” – mondta Rouhani, aki egyben védelmébe vette a Hezbollah libanoni síita szervezetet is.

„A terrorizmust támogatók nem tudják a terroristákat legyőzni” – hangoztatta az iráni elnök.

„Nem gondolom, hogy az amerikai nép elfeledi a szeptember 11-én kiontott vért” – tette hozzá a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokban végrehajtott – mintegy 3000 emberéletet követelő – terrortámadásokra utalva.
Rouhani hangsúlyozta, hogy a közel-keleti stabilitás helyreállítása nem lehetséges Irán segítsége nélkül.

„Ki mondhatja, hogy Irán nélkül helyre lehet állítani a térség stabilitását? Ki mondhatja, hogy a térségben teljes lesz a stabilitás Irán nélkül?” – tette fel a kérdést.

A mérsékelt politikus, akinek az első elnöksége alatt 2015-ben Irán a hat nagyhatalommal megállapodott atomprogramja visszafogásáról a gazdasági szankciók mérséklése fejében, kijelentette, hogy az amerikai kormányzat nem ismeri a Közel-Keletet.

„Az amerikaiak már számos különböző módszert bevetettek Irán ellen, de rendre meghiúsultak. Várjuk, hogy az új kormány politikája állandó és folytonos legyen” – jelentette ki.

Hozzátette: „az a gond, hogy az amerikaiak nem ismerik a térséget, így az amerikai vezetőket tanácsadóik félrevezetik”.

Rouhani közölte, hogy „szükség esetén” folytatódnak az iráni ballisztikusrakéta-kísérletek.

„Az iráni nép úgy döntött, hogy erős lesz. Rakétáink a békét és a védelmet szolgálják. Az amerikai vezetőknek tudniuk kell, hogy ha műszakilag tesztelnünk kell egy rakétát, megtesszük anélkül, hogy bárkinek az engedélyére várnánk” – mondta az elnök.

Rouhani bírálta Szaúd-Arábiát, Teherán ellenlábasát, mondván, hogy nem demokratikus, és sürgette, hogy Rijád tegye lehetővé népe számára, hogy szabad választásokon döntsön az ország sorsáról.

Belpolitikai kérdésekről szólva Rouhani leszögezte: a pénteki választás arról tanúskodik, hogy az irániak több demokráciát és nemzetközi együttműködést akarnak, és ez – mint mondta – elvezet a gazdaság fejlődését eredményező szükséges reformokhoz.

„Az irániak a mérsékelt irányvonal mellett szavaztak, mert tudják, hogy virágzó gazdaságot és munkahelyeket csak beruházásokkal lehet teremteni, a beruházások feltétele pedig a szabadság és a nemzetközi együttműködés”.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑