Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2018. 02. 13.

Sako pátriárka: a pápa készen áll egy iraki látogatásra, de a helyzet nem kedvező

2018. 02. 13.

A bagdadi káld pátriárka, Louis Rafaël Sako szerint Ferenc pápa jól ismeri az iraki helyzetet, nagyon jól informált. A pápa azt mondta, hogy teljesen készen áll a közel-keleti ország felkeresésére, de a helyzet nem segíti elő ezt.

A káld pátriárka február 7-én felszólalt a Szenvedő egyház megsegítése jótékonysági szervezet által tartott eseményen, amelyen bemutatták a február 24-re tervezett kezdeményezésüket. Ezen a napon a Kolosszeum, valamint két iraki és szíriai templom vörös színbe borul majd, hogy ezzel felhívják a figyelmet a keresztényüldözésre a világban. A vatikáni látogatásáról visszatérőben Sako pátriárka a SIR olasz katolikus hírügynökségnek megerősítette, hogy bemutatott egy egynapos pápai látogatásra vonatkozó programtervezetet: Úr városában ökumenikus igeliturgia, Bagdadban a vallási és politikai hatóságok köszöntése, Erbilben szentmise. Sajnos azonban ennek megvalósulása egyelőre nem lehetséges, elsősorban a kurdok és az arabok közötti feszültség miatt. Van ugyanis egy belpolitikai és biztonsági probléma.

Az ún. Iszlám Államot legyőzték és az emberek vissza akarnak térni

A február 24-i kezdeményezéssel kapcsolatban a pátriárka megállapította: „a fény meggyújtása reményt hoz az embereknek, akik rengeteget szenvedtek. Az ún. Iszlám Államot legyőzték és az emberek vissza akarnak térni. Javult a biztonság Irakban és folyamatban van a kiengesztelődés és a stabilitás megteremtése. A fundamentalizmusnak és a terrorizmusnak nincs jövője, a gonoszt testesítik meg. Bár vannak problémák, nagy remények is: a Ninivei-fennsíkról és a Moszulból elűzött 20 ezer család közül hét ezren már visszatértek. A többi család azért nem tudott még hazatérni, mert otthonaikat nem hozták még helyre. Erősen buzdítjuk ezeket a keresztényeket, akiknek nincs más segítségük, mint az egyház. A kormány ugyanis elsőbbséget ad a síitáknak, a szunnitáknak és a kurdoknak, a keresztények csak utánuk következnek.” Sako pátriárka szerint Irakban az egyház csodát tett a nyugati egyház, a keresztények és a püspöki konferenciák segítségével.

Vallásszabadság Irakban

A pátriárka szólt a vallásszabadság témájáról is. „Időre van szükség, de elérkezik az is. A vallást nem lehet ráerőltetni valakire. Senki sem kényszeríthet engem, hogy keresztény vagy muzulmán legyek.” Abból a támogatásból, amelyet Nyugatról kapnak, mindenkit segítenek. Ez nagy hatással van az emberekre. „Egyházainknak a nyugati keresztények erkölcsi, lelki és anyagi támogatására van szüksége. Az újjáépítéshez az egyháznak készen kell állnia és segítséget kell kapnia, hogy ne legyen egyedül. Félmillió keresztény maradt a másfél millióból – jegyezte meg keserűen.

Érzékennyé kell tenni a Nyugatot az irkai egyház helyzetére

„Az üldözött keresztények hősies példáját látva a nyugati keresztények gondolják át hitüket: ki lenne kész meghalni hitéért? Hangotok azokat képviseli, akiknek nincs hangja, akinek nincs lehetősége arra, hogy felemelje szavát. Ezért a nemzetközi közvélemény érzékennyé tétele helyzetünk iránt nagy támogatást jelent” – fogalmazott Sako pátriárka.

Orientalista.hu – RadioVaticana

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑