Geopolitika

2017. 03. 15.

Sikertelen volt a törökök integrációja



Az elmúlt napok eseményei kapcsán kérdésként merült fel, hogy sikerült-e a törököket integrálni Nyugat-Európában. Azt azonban nem biztos, hogy a kontinensen élő több millió török állampolgár politikai lojalitása csak Törökország felé él, de Speidl Bianka migrációkutató szerint nagyon erős a hazai politikum jelenléte köztük.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: szigorú törvényekkel kellene szabályozni a kibocsátó országok jelenlétét Európában.

Három úton próbál érvényesülni az iszlám Európában – jelentette ki a kutató. Úgy fogalmazott az iszlám egyrészt a baloldali pártokba próbál beépülni, valamint vallási szervezeteken keresztül van jelen, harmadrészt pedig a kibocsátó ország kormányai révén.

Kifejtette, a kormányok szervezeteket hoznak létre, hogy továbbra is biztosítsák az elsődleges lojalitást a kibocsátó országoknál, amelyek a kormányok meghosszabbított karjaként működnek, így akadályozva az integrációt. Speidl Bianka beszélt arról is, hogy ez a lojalitás az, ami megakadályozza a tömegek integrációját.

Hozzátette: ez erős kapocs, és előfordult, hogy egy nyugat-európai török politikus törökországi választáson jelölteti magát.

Sikertelen integráció a törököknél is

Az első nagy lépés az lenne, ha kimondanák a nyugati kormányzatok, hogy nem sikerült integrálni a törököket – fogalmazott Speidl Bianka. Hozzáette, nem az integráció „kétszázegyedik megfogalmazását” kell kidolgozni, hanem néhány személy esetében bizonyítani a szélsőséges magatartást.

Speidl Bianka azt mondta, addig rossz irányba haladnak a folyamatok ezekben az országokban, amíg „elkendőző hozzáállást” tanúsítanak. Megjegyezte, a kibocsátó országok a bizonytalankodást használják ki.

Alátámasztva ezen állítását, elmondta Ankara Európában ezernél több imámot foglalkoztat, több száz mecsetet építtetett, és iszlamista szervezeteket is támogat.

Szigorú törvények a befolyásolás ellen?

Speidl Bianka szerint a megoldás, ha betiltanák a kibocsátó országok bizonyos formájú jelenlétét, ehhez pedig szigorú törvények szükségesek. Törvényi tilalmak hiányában ez a folyamat egyre rosszabb irányt fog vetni – fogalmazott a kutató.

Címkék: , , ,






Back to Top ↑