Sógor Dániel: A szaúdi örökség (3/3. rész)
2015. 01. 28.
Egy korszak vége, mégsem egy korszak kezdete.
Amikor ‘Abd Allah 2005-ben trónralépett, utódjának az egyik legbefolyásosabb és talán legerősebb hercegi csoport, a Sudayrī-klán fejét, Sulṭānt nevezte ki. A Sa‘ūd családon belűl a hercegi csoportok szakadatlan harcot vívnak a befolyásért. A legerősebb összetartó erő a származás. Bár az összes befolyásos személy mind az alapító, ‘Abd al-‘Azīz fia vagy unokája, ám komoly különbség van abban, hogy annak 22 felesége közül melyiktől származnak. Az egy anyához tartozó hercegek klikkeket alkotnak, melyek néha összefogva tömbökbe szakadatlan harcot vívnak egymással. Ez a harc azonban nemcsak hatalmi, de egyben világnézeti is abban a tekintetben, hogy mennyi teret engedjenek a modern időknek és a változásnak az állam életében és a társadalomban.
A Sudayrī-klán az egyik legnépesebb, legerősebb ám legmaradibb is. 2011-ben azonban Sulṭān meghalt, s a klán egy másik tagja Nāyif ibn ‘Abd al-‘Azīz lett a trónörökös. Érdekes módon ekkor a Hercegi Tanácsnak, mely épp az öröklési rendet volt hivatva elrendezni nem jutott szerep, ám szabály szerint ekkor ez még érthető volt, hiszen uralkodóváltás nem történt. Mégha okozott is ez feszültséget a színfalak mögött, ez hamar elült. 2012-ben azonban Nāyif is meghalt, s ekkor lett trónörökös a mostani új király, Salmān ibn ‘Abd al-‘Azīz. Ő egyben a Sudayrī-klán utolsó vezetésre esélyes tagja, hiszen még két élő testvére rég kiesett a hatalom belső berkeiből. ‘Abd Allah azonban halálát érezve még 2014-ben második miniszterelnök-helyettesnek, s egyben a trónörökös örökösének nevezte ki Muqrin ibn ‘Abd al-‘Azīzt, továbbra is maga rendezve az öröklést. A következő uralkodó személye tehát már most biztosított. Muqrin, bár nem a Sudayrī- klánba tartozik, ám az első király legfiatalabb gyermeke, a királyságot mai napig irányító generáció utolsó tagja. Külső szemlélő, de még az elemzők számára is sokszor nagyon nehezen érthető, hogy miért ilyen idős emberek váltakoznak az állam élén, lévén ‘Abd Allah már 80 éves volt mikor király lett, s Salmān is 78 éves. Muqrin 69. Az utóbbi évtizedekben, de különösen a ’60-as, ’70-es években a hercegi klánok közti belháború mégha jól titkolva is, de ismert tény volt az elemzők előtt. Ennek azonban szövevényes és folyton változó belső dinamikája szinte teljesen átláthatatlan. Ez a belharc a ’90-es évek végére lassan elülni látszott. Valójában azonban új vetületet nyert.
Egyre nyilvánvalóbb lett ugyanis, hogy lassan az első generáció kihal, s az uralmat át kell adni a második generációnak, ‘Abd al-‘Azīz unokáinak. Ezek azonban már egy döntően más környezetben nőttek fel, mint az eddigi uralkodók, akik többsége gyerekként még megélte a királyság születését, s emlékszik a szegényes múltra. Egyben egy rigorózus vallási szellemben nevelkedtek. Bár köztük is van széthúzás a jövő tekintetében, a fundamentalista irányvonal általánosan jellemző. Az ő gyermekeik, de mind inkább unokáik azonban már egy fejlődő-gazdagodó államban nőttek fel, többségük nyugaton tanult. Félő tehát, hogy az első generáció kihalásával és a staféta átadásával egy korszak lezárul. Minthogy az államapparátus kiépítése ad hoc jellegben zajlott mindig is, s gyenge lábakon áll, kérdéses, hogy egy új fiatal uralkodó ha elkezdi lecserélni az eddigi vezetőket, képes-e egyben tartani az államot. Kiváltképp, hogy a társadalomépítés is gyenge lábakon áll, hiszen a szaúdi társadalom mindmáig erősen megőrizte törzsi jellegét, az állami identitást pedig felülírta a vallási fundamentalizmus sulykolása. A szaúdi önazonosságot sokkal inkább az uralkodóház, majd saját törzsükhöz való hűség, s egyben egy sajátos vallási eszmerendszer megélése jelenti, semmint az államhoz való kötődés, mely sosem tudott gyökeret ereszteni igazán. Ilyen körülmények között egy nagy generációs ugrás, s egy komoly átrendezés beláthatatlan következményekkel járhat. Ezt a régi gárda helyesen fel is ismerte. Az idő azonban ellenük dolgozik.
‘Abd Allahval egy korszak tagadhatatlanul véget ért. Ő személyében meghatározta az államot bő két évtizedig. Gátat tudott szabni a belső küzdelmeknek. Ám az új korszak még nem kezdődött el. Salmān ibn ‘Abd al-‘Azīz király a maga 78 évével épp úgy a régi gerontokráciát képviseli, nézetei semmivel sem nyitottabbak a változásra elődjénél. Halálával pedig Muqrin kezében a nagy öregek utolsó tagja lép majd hatalomra. Vagyis bár valami véget ért, a nagy változás még mindig előttünk van.
Ami várható
Az új király, bár elődje bizalmát élvezte és a Sudayrī-klán tagja, államigazgatási tapasztalatai messze elmaradnak elődjétől, s távol is tartotta magát a belharcoktól. Még apja nevezte ki Rijád tartomány élére, majd 1963-tól egészen 2011-ig a főváros polgármestere volt. Ő alatta épült fel a hatalmas igazgatási központ, a modern főváros, ám az államszervezetben az utolsó időkig nem képviseltette magát, sokkal inkább egy kiegyenlítő szerepet töltött be a klánok között. 2000-től a Hercegi Tanács elődjének vezetője lett, megválasztandó mely családtagok kerülnek vezető beosztásba. Idejét inkább kulturális és jószolgálati tevékenység kötötte le különböző segélyszervezetek támogatásával. 2011-ben az akkori koronaherceg halálával lett védelmi miniszter, majd 2012-től koronahercegként megkezdte felkészülését az esetleges hatalomra kerülésre.
Nézeteiben az egyik legzárkózottabb, aki nem nézi jó szemmel az esetleges nagyobb társadalmi változást. Gondolkodását jól jellemzi, hogy mikor 2002-ben komoly kritika érte amiatt, hogy bizonyos általa felügyelt szervezetek kifejezetten terroristáknak juttatnak pénzt, akkor az ő válasza az volt, hogy a pénz jó célra jószolgálati céllal és jó szándékkal megy, ám ha azt valakik helytelen célokra használják, akkor az már nem a királyság felelőssége. Más szavakkal, az állam becsukja a szemét arra, ha az általa támogatott szervezetek fegyveres csoportokat pénzelnek. Ez a hozzáállás egyáltalán nem új, egyfajta állami politika, melyben a királyság tagad mindenfajta felelősséget, még akkor is, ha igen tudja milyen csoportoknak jut valójában a támogatás. Innentől pedig igen kérdéses, hogy nem szándékos-e bizonyos fegyveres csoportok szelektív támogatása.
Az azonban, hogy mennyire is fogja ő meghatározni az ország életét igen kérdéses. 2010- ben már az Egyesült Államokban átesett egy komolyabb gerincműtéten, majd 2014 végén agyvérzést szenvedett, melynek következtében jobb oldala részlegesen lebénult. A 2000-es évektől pedig pletykák keringtek esetleges Alzheimer-kórjáról. Felépülése annyira kérdéses volt, hogy amikor 2014 decemberében ‘Abd Allah súlyosan megbetegedett, nem volt biztos ki is lép örökébe.
Első nyilatkozatában úgy nyilatkozott, hogy az arab és az iszlám közösségnek a legnagyobb szüksége van az egységre és az együttműködésre, s mindent meg fog tenni az egység kialakítására és a közösség megvédésére. Az azonban, hogy ez mit is jelent tettekben még messze nem világos. A regionális helyzetet tekintve nincs nagy mozgástere, egészségügyi állapotából kiindulva pedig, nincs sok ideje a cselekvésre. Várhatólag azonban a belső folyamatok már nem is igen rá, hanem Muqrinra koncentrálnak.
Az új idők szele
Muqrin hatalomra lépésével az első uralkodói generáció utolsó tagja lép majd egyszer hatalomra, ám addig is várhatóan már mozgásba lendülnek a kerekek. A régi klánharcok kiújulnak majd a nagy öregek között, hogy melyik klán is viszi majd tovább az irányítást. Aki ugyanis Muqrin után biztosítani tudja a maga számára a hatalmat, az várhatólag a többi klánt most már kiszorítja, s saját édestestvérei és leszármazottai számára biztosítja az öröklést. Ez a harc pedig szellemi dimenziót nyer annak függvényében, hogy a keményvonalasok, vagy a viszonylag nyitottabb hercegek nyernek-e majd.
Mindennek pedig még Salmān életében végbe kell menjen. Muqrin utódja is ismert már Muḥammad ibn Nāyif személyében, aki szintén Sudayrī, ám ezzel a harc még nem ért véget, sőt talán csak most kezdődik. Maga Muqrin szintén nem számít a képzettebb államférfiak közé, bár sok tekintetben talán szerencsésebb választás lett volna már most Salmānnál. Angliában majd az Egyesült Államokban repüléstechnikát tanult, s szolgált is légierőnél, mint képzett vadászpilóta. Leszerelése után Ḥā’il, majd Medina tartomány kormányzója volt, ami nem jelent komoly államigazgatási tapasztalatot. 2005-ben azonban, köszönhetően annak, hogy igen közel állt ‘Abd Allahhoz az Általános Titkosszolgálatok igazgatója lett, ami a belbiztonsági szolgálatot jelenti. Sikerrel számolt fel több a félszigeten és a királyság területén is működő al-Qā‘ida sejtet. 2012-ben ő váltotta fel féltestvérét Bandar ibn Sulṭān-t a Hírszerzés élén, melyből sokan esetleges irányváltásra következtettek a fegyveres csoportok támogatásában, ám mindennek kevés jele mutatkozott. Nézetei szerint sokkal inkább fogékonynak tartják a társadalmi változásokra és az állam lassú megreformálására, mint elődeit. Még ha a felszínre került dokumentumokból az is világlik ki, hogy a királyságon belüli elégedetlenséggel szemben, főként a síta területeken sokkal keményebb eljárást szorgalmazott. Tekintve azonban, hogy nem a hagyományosan erős klánok tagja, felemelkedését sokkal inkább az előző királyhoz fűződő bizalmas viszonyának semmit, képességeinek vagy erős hátterének köszönheti. Így aztán szinte biztos, hogy a nagy generációváltozásba nem fog tudni érdemben beleszólni. Épp ezért is fontos, hogy a belső harc a Sa‘ūd családon belül még addig eldőljön míg Salmān él. Ezeket a harcokat ‘Abd Allah sikerrel tartotta féken, ám Salmāntól – tekintve, hogy eddig is semleges pozíciót vett fel mindig – ez kevéssé várható.
Összességében tehát mozgalmas idők várnak a királyságra. Regionális helyzete minden korábbinál érzékenyebb, pont akkor amikor egy kevés tapasztalattal bíró és nagyon beteg ember került a trónra. Ezek a kihívások pedig komoly belső harcokkal és átrendeződéssel fognak párosulni, melyek egyben meghatározzák majd a királyság jövőjét. Nem a mostani uralkodóhoz személye tehát a fontos igazán, hanem a helyzet, amibe került. Látva azonban, hogy a világ első számú olajexportőreként, s az iszlám két legszentebb városának irányítójaként ennek az országnak milyen óriási potenciálja van globális és regionális szinten is, ezek a harcok most sokkal többről szólnak, mint egy ókonzervatív, sok tekintetben középkorinak tűnő királyság jövője, vagy akár fennmaradása. Joggal vívhatja ki tehát ez az öröklés az elemzők figyelmét a következő évekre. Még ha félő is, hogy az elemzések megmaradnak a mostani király személyénél, valójában a színfalak mögött tőle függetlenül nagy folyamatok indulnak most el.
Ha pedig valakinek komoly kétségei lennének, hogy milyen jó barátja is Szaúdi-Arábia a terror elleni küzdelemnek, nos íme egy tanulságos videó. A sok száz közül…
Orientalista.hu – Sógor Dániel arabista Közel-Kelet szakértő
Amerikai stratégák félnek az oroszországi háborútól →
Elsorvad Minszk? Ukrán diplomata bedobja a törölközőt →
Jemen útja a győzelemhez – A NATO veresége →
