Cadmus fordítás Cadmus
Lapszemle

2014. 11. 21.

Spanyolország elismeri a független Palesztin államot

2014. 11. 21.

Spanyolország parlamentje egyhangúlag elfogadta a határozatot, ami elismeri Palesztinát független országként.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt által beadott javaslatot 319 képviselő támogatta, mindössze ketten szavaztak ellene – az ellenzék korábbi nyomásgyakorlásának köszönhetően a kormánypárt is támogatta a kezdeményezést. A határozat ugyan szimbolikus jellegű és enyhe fogalmazású, de jelzi, hogy Európában egy új folyamat indult meg a palesztin államiság elismerése kapcsán. A határozat felszólítja a spanyol kormányt, hogy “az Európai Unióval összhangban segítse elő a palesztin állam elismerését szuverén, demokratikus és független országként”.

Az Egyesült Királyság korábban már elfogadott egy hasonló határozatot. Svédország szintén elismerte a palesztin államiságot, majd Jose Manuel Garic-Margallo, spanyol külügyminiszter bejelentette, hogy a közeljövőben Spanyolország is követheti a példát. A külügyminiszter azzal indokolta ezt a lépést, hogy ez elősegítheti a tárgyalási folyamat folytatását, mert a palesztin képviseletek egy nemzetközileg elismert független ország képviseleteként az izraeli féllel egyenrangúként tárgyalhatnak. Korábban Margot Wallström, svéd külügyminiszter is kijelentette, hogy a palesztin államiság elismerésének halogatása csak akadályozza a békefolyamatot, mert az izraeli fél így nincs rákényszerítve, hogy a palesztin képviseletekkel mint egyenlő féllel tárgyaljon.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt korábban közölte, hogy a kormány a közeljövőben el kell ismerje a független palesztin államot, és ha nem teszi meg, arra az esetre kilátásba helyezték a fokozott nyomásgyakorlást, amit a párt a szakszervezeteken keresztül meg is tudna valósítani.

Hídfő.net

Megosztom:

,




Back to Top ↑