2015. 02. 08.
Stratégiai terülteket szabadítottak fel a terroristáktól Damaszkusz Tartományban
2015. 02. 08.
A Szíriai Arab Hadsereg elfoglalta a Badr-mecsetet Dzsobarban.
Hetek óta tartó katonai patthelyzet után a Szíriai Arab Hadsereg, Köztársasági Gárda (Harssz Al-Dzsumhurri) 105. Dandára nagy előrehaladást ért el a támadott Dzsobar városában azzal, hogy heves tűzharcokat követően elfoglalták a Badr-mecsetet a Dzsaish Al-Iszlam (“Iszlám Hadsereg”) nevű terrorszervezet fegyvereseitől.
Egy katonai forrásunk szerint a 105. Dandár 11 katonája halt hősi halált a Badr-mecset elfoglalása során; miközben a Dzsaish Al-Iszlam 25 fegyverese költözött a pokolba, közöttük Ammar Ali Umran, Szadikk Musztafa Al-Hurani, Leith Kuszej Al-Zamimi, Iszmael Ghazi Bablavi és Munir Abdel-Hakim Zaim.
A Szíriai Arab Légierő hatalmas légicsapásokkal sújtott le a Dzsaish Al-Iszlam állásaira Douma városában már negyedik alkalommal ezen a héten, bombázva a vahabita fegyveresek több létesítményét; eközben a 105. Dandár folytatta a Tal Kurdi településtől nyugatra lévő területek visszaszerzését a vahabita megszállóktól.
Megjegyzés: A 105. Dandár a Deir Ezzor város védelmében kiemelkedő helytállást tanúsító 104. Légideszant Dandár testvér alakulata. Parancsnoka Talal Makhluf dandártábornok, a Köztársasági Gárda tábornoka. A Goutha régió vahabita megszállás alatt álló részéből, Doumából lövik a terrorszervezetek Damaszkusz lakónegyedeit. A Légierő minden terrorista akciót meg fog torolni ott és a Köztársasági Gárda is bekopogtat a felelősökhöz és benyújtja a számlát.
Hadihelyzet Al-Zabadaniban a szíriai-libanoni határvidéken; A Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah támadásba lendült.
A Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah (libanoni ellenállás) elkezdték offenzívájukat az Al-Zabadani járásban múlt héten hétfőn, amikor elfoglalták a Kafir Jabusz Libanonba vezető határátkelőt, miután az Al-Kaida terrorhálózat részét képező Dzsabhat A-Nuszra (Al-Nuszra Front) terrorszervezet ellenőrzése alatt állt.
A kormányhű erők fokozták készenlétüket, a megmaradt Libanonba vezető határátkelő-helyekhez összpontosítják katonáikat; ez mentesíti az Al-Nuszra Front és az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) nevű terrorszervezet ellen Rasz Baalbekben és Arszalban harcoló Libanoni Fegyveres Erőket a rájuk nehezedő nyomás alól.
Az offenzíva együtt kezdődött a Szíriai Arab Hadsereg 9. Páncélos Hadosztályának támadásával az Al-Nuszra Front és a “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) nevű vahabita terrorszervezetek fegyveresei ellen Kunejtra tartomány keleti részén.
Végső soron a kormányhű erők elkezdik megakadályozni, hogy az Al-Nuszra Front és az ISIS terrorszervezetek szabadon járjanak át a libanoni-szíriai határon, miközben bekerítik ezeket a vahabita fegyvereseket keletről (Szíriai Arab Hadsereg, Hezbollah) és nyugatról (Libanoni Hadsereg).
Egy katonai forrás szerint az Al-Zabadani járás 90 százaléka a kormányhű erők ellenőrzése alatt van; azonban Zabadani város maga nincs még a birtokukban, az Al-Nuszra Front és kannibál szövetségesei a Liva Szukkur Al-Zabadani (“Zabadani Sólymok Dandára”) és a Liva Szukkur Al-Sham (“Levantei Sólymok Dandára”) nevű terrorszervezetek még heves ellenállást tanúsítanak az ostromgyűrűben.
A Szíriai Arab Hadsereg és a Hezbollah egyre több határállomást szabadít fel a libanoni-szíriai határ mentén
A Szíriai Arab Hadsereg együttműködve a Nemzetvédelmi Milícia (NDF) és a Hezbollah (libanoni ellenállás) önkénteseivel visszafoglalta Madar falut a libaboni-szíriai határon az Al-Nuszra Front nevű vahabita terrorszervezettel szemben vívott heves összecsapások után.
Madar felszabadítása után a Hezbollah harcosok egy kontingense erőteljes támadást indított az Al-Nuszra Front ellen Tal Al-Maridzsatban, elfoglalva a Ras Baabak körüli magaslatokat Libanon területén.
A jelenlegi offenzíva a libanoni határ mentén, Al-Zabadani körzetében lehetővé tette, hogy a kormányhű erők biztosítsák a határátkelő-helyeket; így hozzásegítették a Libanoni Fegyveres Erőket ahhoz, hogy visszafoglaljanak az Al-Nuszra Front és az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) nevű terrorszervezeteknek hűséget fogadott vahabita bandák által kontrollált területeket Arszaal körzetében.
Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (Forrás: almasdarnews.com)