Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Biztonságpolitika

2016. 04. 13.

Szaúd-Arábia háttérből irányítja a terrortámadásokat Irán ellen

2016. 04. 13.

Magas rangú iráni katonai parancsnok szerint Szaúd-Arábia a háttérből vezeti az Iszlám Köztársaság elleni terrortámadásokat a terror- szervezetek kiképzése és finanszírozása által.

Mohammad Pakpour dandártábornok, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) szárazföldi erőinek parancsnoka bejelentette, hogy terroristákat tartóztattak le, akik bevallották, hogy Szaúd-Arábiából és más országokból származnak.

Pakpour szerint a szaúdi királyság határozott célja, hogy a védelem tekintetében veszélybe sodorja Iránt.

“Most az olyan országok, mint az Egyesült Arab Emirátusok és Szaúd-Arábia azzal vannak elfoglalva, hogy megszervezik és felszerelik ezeket a csoportokat, azonban felkészültségünknek köszönhetően nem tudnak elkövetni (terrorista) tettet”.

Hétfőn Hamid Reza Pourdastan tábornok, a hadsereg főparancsnoka két Daes tagot említett, aki márciusban a határon keresztül beszivárogtak Iránba, de “már a legelején megsemmisítették őket, ahogy beléptek az országba.”

Pakpour kiemelte: Hírszerzői szinten “értesülésünk van ezekről a terrorista csoportokról és feltartóztatjuk őket bármely lépésük kezdetén.”

Hozzáfűzte, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda jelentős hadgyakorlatokat fog végrehajtani a Nagy Próféta (BLV) kódnevű katonai művelet során Irán délkeleti részein.

Kiterjedt hadgyakorlat kezd Irán

A háromnapos hadgyakorlatra Szisztán és Beludzsisztán, Keman, valamint Hormozgán tartományokban, és Horászán tartomány déli részén kerül sor április 12 és április 14 között.

A parancsnok szerint a hadgyakorlat célja az Iszlám Forradalmi Gárda katonai felkészültségének fenntartása a biztonságot leginkább fenyegető veszélyek, mint a terrortámadások ellen és a biztonság növelése a régióban.

Az Iszlám Köztársaság már többször hangsúlyozta, hogy katonai ereje nem jelent fenyegetést más országokra nézve, megismételve, hogy az ország védelmi doktrínája csupán az elrettentésen alapul.

Orientalista.hu – (Press Tv, Persianews.vcp.ir)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑