Cadmus fordítás Cadmus
Szaúd-Arábia

2018. 02. 03.

Szaúd-Arábia védőügyvéd jelenléte nélkül állítja bíróság elé a rezsimellenes aktivistát

2018. 02. 03.

Szaúdi tisztviselők védőügyvéd jelenléte nélkül állítottak bíróság elé egy demokráciapárti és rendszerellenes aktivistát, anélkül, hogy az aktivista családtagjai tudomást szereztek volna a tárgyalásról.

A Kahbir nevű arab nyelvű online újságban közzétett jelentés szerint Hussain al-Sadiqot, akit már több mint két éve tartanak fogva, a hónap elején a fővárosban, Rijadban Különleges Büntetőbíróság elé citálták családja tudta nélkül.
Miután a család egy ideje nem hallott a fiúról, kapcsolatba lépett a keleti város, Damman bűnügyi nyomozóhivatalával, ahonnan megtudták, hogy Sadiqot a múlt hétfőn bíróság elé állították.

A bebörtönzött aktivista családja azt mondta, hogy nem tájékoztatták őket a fiúval szemben felhozott vádakról, ugyanakkor közölték velük, hogy a fiú meghallgatásán nem lesz jelen védőügyvéd.

Anonimitást kérő hírforrások szerint Sadiqot a pszichológiai és fizikai kínzás legkülönbözőbb formáinak vetették alá, amelyek miatt a fiú három napig intenzív osztályon feküdt. (ICU).

A család részére megtagadták a látogatást a fiú több mint három hónapig tartó fogva tartása alatt.
Sadiq, a Szaúd-Arábia keleti tartományában található Qatif területének legjelentősebb aktivistái közé tartozik. 2015. október 1-jén tartóztatták le.

Az Amnesty International január 25-én kifogásolta a két kiemelkedő szaúdi emberi jogvédő börtönbüntetést, mivel szerintük az ítéletek egyértelműen rámutatnak Mohammed bin Salman koronaherceg civil társadalom elnyomására irányuló törekvéseire.

A londoni székhelyű jogvédő csoport azt nyilatkozta, hogy a különleges büntetőbíróság Mohammad al-Otaibit és Abdullah al-Attawit külön-külön 14, illetve 7 év börtönbüntetésre ítélte.

Mohammad al-Otaibi és Abdullah al-Attawi kemény büntetése, olyan embereké, akiket sosem lett volna szabad bíróság elé állítani, megerősíti attól való félelmünket, hogy Mohamed bin Salman új vezetése eltökélte, hogy elhallgattatja a civil társadalmat és az emberi jogvédőket a Királyságban “– mondta Samah Hadid, az Amnesty International közel-keleti kampányainak igazgatója.

„A szaúdi megtorlás szünet nélkül folytatódik, miközben a különböző országok legjelentősebb emberi jogi védői rács mögött vannak” – tette hozzá.

Szaúd-Arábia a közelmúltban fokozta az eltérő meggyőződésű békés írók és emberi jogi aktivisták elleni indított politikai indíttatású letartóztatásokat és büntetőjogi pereket.

A szaúdi tisztviselők is megerősítették a biztonsági intézkedéseket a síita többségű keleti tartományban, ezért már több tiltakozó gyűlést is szerveztek a vallási üldöztetés ellen.

Orientalista.hu – Vivkamar (Press TV)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑