2016. 06. 14.
Szaúd-Arábia zsarolja az ENSZ-t
2016. 06. 14.
A Press TV interjút készített a Történelem- kutatási Intézet (Institute for Historical Review –IHR) igazgatójával, Mark Weberrel Szaúd-Arábia ENSZ-re gyakorlot nyomásáról a királyság által vezetett Jemen elleni koalíció gyermekgyilkosságai kapcsán.
Szaúd-Arábia múlt héten hétfőn felszólította Ban Kimun ENSZ-főtitkárt, hogy módosítsák a világszervezetnek azt a jelentését, amely a szaúdiak vezette, a jemeni konfliktusba beavatkozó katonai szövetséget gyermekek haláláért és megcsonkításáért mondta felelősnek, ugyanis az ENSZ egy csütörtöki jelentésében megállapította, hogy 60 százalékban az arab koalíció felelős a jemeni konfliktus kiskorú – 785 halálos és 1168 sebesült – áldozataiért. A dokumentum emellett arra is rámutatott, hogy a koalíciós támadások felét iskolák és kórházak ellen hajtották végre.
Az ENSZ még aznap aztán bejelentette, hogy törölte a koalíciót a gyermekjogi feketelistáról. Az ENSZ belső forrása és Ban Ki Mun bejelentése szerint ez a koalíció arab országai, köztük is elsősorban szaúdi nyomásra történt, ugyanis a királyság megfenyegette az ENSZ-t, hogy elvág minden támogatást.
Az alábbiakban olvasható az interjú:
Press TV: Szaúd-Arábia azzal fenyegetett, hogy visszatartja a humanitárius segélyeket, ha nem szedik le az ENSZ feketelistájáról a jemeni gyermekek meggyilkolása miatt, ugyanakkor ENSZ Emberjogi Bizottságának elnökségét vezeti az arab királyság. Mit kell még ennek kapcsán tudnunk?l
Weber: Nos, a világ egyre inkább tisztában van Szaúd-Arábia karakterével és a politikájával. Ez a jelentés hozzáteszi, hogy a Szaúd-Arábiáról folyamatosan megjelenő hírek és az utóbbi évek tudósításai, valamint az ország politikája, különösen a szaúdi szerepvállalás a jemeni konfliktusban, komoly hatással voltak az egész világon arra, hogy a szaúdi királyságról milyen kép alakult ki a közvéleményben.
Még itt az Egyesült Államokban is egyre inkább úgy tekintenek Szaúd-Arábiára, mint egy visszamaradt megkövesedett társadalomra, ami egyre kínosabb a modern világban. Hozzájárulva ehhez a képhez Szaúd-Arábiáról, ez a legfrissebb jelentés csak egy a sok közül, ami az elmúlt két évben napvilágot látott.l
Press TV: A jogi szervezet és Ban Ki Mun szerint sarokba szorították őket, és engednie kellett, hogy a jövőben is hozzájussanak ahhoz a humanitárius segélyhez, amit a szaúdiaktól kapnak. De az egyik országból nyújtott támogatás miatt nem érdemes veszélyezteti az egész szervezet hitelességét. Úgy értem, hogy hány más adományozót fognak elveszíteni ebben a helyzetben?!
Weber: Nos, az ENSZ vezető, Ban Ki Mun érdeme, hogy nyilvánosságra hoz néhány ilyen indokolatlan nyomást, amelyet annak érdekében alkalmaznak, hogy elszigeteljék a királyságot a politikája kapcsán a tüzetes vizsgálattól és felelősségre vonástól.
A Reuters hírügynökség még azt is írta, hogy az Egyesült Nemzetek szembe került Szaúd-Arábia megfélemlítésével, fenyegetésével és nyomásgyakorlásával, igazi zsarolásnak nevezve mindezt.
Egyre többen tisztában vannak ezzel; és Ban Ki Mun nyilatkozatai csak azt támasztják alá, amit egyre többen gondolnak.
Továbbá úgy gondolom a következő hónapokban remélhetjük és jogosan várjuk el, hogy még több meglepő tény és jelentés lásson napvilágot, újra és újra emlékeztetve a világot Szaúd-Arábia társadalmának és politikájának bizarr és kínos jellegéről.
Press TV: Azt mondja, hogy tiszteletre méltó dolog volt Ban Ki Mun részéről nyilvánosságra hozni ezt az ügyet, de azáltal, hogy engedtek, a hitelességét aláásva a szervezet lényegében hátat fordít az összes többi adományozónak, akik azelőtt tisztelték.
Weber: Azt gondolom, amitől Ban Ki Mun úgy tűnik, hogy fél, ha Szaúd-Arábiát sarokba szorítják, hogy a szaúdi papok fatvát adnának ki, amely kínos és jelentős hatással bírna számos másik országban.
Nem akarok találgatásba bonyolódni az ENSZ vezető tetteinek óvatossága vagy bölcsessége kapcsán, de azt hiszem, elegendő azt észrevenni, hogy nyilvánosságra hozta ezt a fajta nyomást és ezt folytatni fogja az elkövetkező évek során.
Orientalista.hu – (Perisanews,vcp.ir, Press TV)