Szenátorok többsége támogatja az iráni atomprogramról szóló megállapodást
2015. 09. 03.
Barack Obama amerikai elnök fontos külpolitikai győzelmet aratott, mivel sikerült megszereznie a szenátusban annyi szavazatot, ami elegendő ahhoz, hogy a törvényhozás ne tudja megbuktatni az iráni atomprogramról szóló megállapodást.
Szerdára összegyült az washingtoni szenátusban az elnöki vétó életben tartásához szükséges harmincnégy szavazat. Obama a Demokrata Párt elnöke, akkor élne ezzel a jogával, ha a republikánus többségű kongresszus elvetné az iráni atomprogram egyezmény jóváhagyását.
“A megállapodás visszautasítása gyorsan és nagy mértékben károsítaná meg az Amerikába és vezetőségébe vetett bizalmat”- mondta John Kerry amerikai külügyminiszter egy, a philadelphiai Nemzeti Alkotmányos Központban tartott beszédében .- jelenti az Euronews.
Szerinte ez a lépés önpusztító lenne minden téren- gazdaságilag, politikailag, katonailag és még erkölcsileg is. “Nagyon magas árat fizetnénk” -mondta.
Az amerikai törvébyhozásnak szeptember 17.-ig döntenie kell arról ,hogy megszavazza a júliusban Bécsben elfogadott egyezményt, aminke értelmében Irán atomprogramja korlátozás alá kerül, cserébe enyhítenek a Teherán ellenbevezetett nemzetközi szankciókon.
Az amerikai kongresszus mindkét házában republikánus többség van, amely világosan kifejtette, hogy nem kötnek alkut az iszlám köztársasággal. A 100 tagú szenátusban az elnöki vétó fenntartásához legalább 34 szavazat kell, márpedig Obama mögött – 34. szenátorként – immár felsorakozott Barbara Mikulski szenátor.
Obama viszont közölte: ha a kongresszus így döntene, ő vétózni fog. S a vétót a kongresszus csak akkor semmisíthetné meg, ha ezt követően a törvényhozás mindkét házában kétharmados többséggel Obama ellen szavaznak.- közölte az MTI.
Az elnöki vétó felülírásához arra lenne szükség, hogy a kongresszus mindkét kamarájában kétharmados többséggel leszavazzák Obama lépését. Ennek lehetősége hiúsult meg most a felsőházban. A 34. szenátusi támogató szavazat megszerzésével az amerikai kormány fontos erőpróbát nyert meg a republikánusokkal és Izraellel szemben.
Nem csak amerikai és izraeli politikusok hanem több jelentős zsidó szervezet, köztük a Rágalmazás Elleni Liga, az Amerikai Zsidó Bizottság és az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) is a megállapodás ellen foglalt állást. A paktum elvetése mellett lobbizó szervezetek több millió dollárt fordítottak a kampányukra.
Orientalista.hu – Zennobia