2023. 03. 03.
Szerbia nem fogja elismerni Koszovót
2023. 03. 03.
Alexander Vucic szerb elnök szerdán egy nyilatkozat során kijelentette, hogy nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét. Még akkor sem, ha az Európai Unió nyomást gyakorol Szerbiára és el akarják szigetelni az országot.
A szerb elnök elmondta, hogy erről korábban már tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel is.Vucic nyilatkozatában azt is elmondta, hogy az EU többször is megfenyegette Szerbiát, miszerint a nyugat-európai országok befektetői kivonulnak az országból ha a szerb kormány nem ismeri el Koszovót. Ezen kívül évek óta fenyegetőznek Szerbia elszigetelésével is.
Az EU a múlt héten állt elő egy olyan tervvel, mely szerint Szerbiának el kell ismerni az Egyesült Államok által létrehozott Koszovó nevű bábállamot.
Az ún. ,,Koszovó,, mint állam 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét, melyet a legtöbb ENSZ tagállam elismert. Az új állam azonban az Egyesült Államok által vezetett NATO hadműveletnek köszönhetően jöhetett létre, melynek során 1999-ben az amerikaiak által támogatott albán terrorista csoportok elűzték a szerb lakosságot Koszovó több térségéből.
Az 1999-es konfliktus után a szerb tartomány NATO megszállás alá került és majdnem 10 évet kellett várnia a függetlenség kikiáltásáig. Ebben a 10 évben azonban az albán milíciák etnikai tisztogatást végeztek és saját érdekeik szerint alakították át a terület etnikai összetételét. Több száz szerb civilt meggyilkoltak és több ezer szerb családot elűztek otthonaikból, hogy Koszovó egyértelműen albán többségűnek tűnjön a függetlenség kikiáltásakor.
Orientalista.hu-Al-Isfahani (Al-Mayadeen)