Szíria ENSZ állandó nagykövete: Törökország annektálni akarja Észak-Szíriát
2018. 08. 02.
Az oroszországi Szocsiban megtartott asztanai formátum 10. tárgyalási fordulójának keretében Bashar Al-Jaafari Szíria ENSZ állandó nagykövete panaszt emelt Törökország ellen.
Jaafari bírálta az észak-szíriai területek Törökország általi megszállását, kiemelve, hogy Ankara nem teljesítette a régióban- beleértve Idleb tartományt is- vállalt úgynevezett “de-eszkalációs” zónákra vonatkozó kötelezettségeit.
A török hatóságok erősen felfegyverezett erőket küldtek a térségbe- és mindannyian tanúi vagyunk a térségben Törökország által indított katonai akcióknak, sőt Afrin települését a török erők el is foglaltak, ahogy azt más településekkel is megtették- mondta.
Jaafari megjegyezte, hogy Törökország az egyetlen ország, amely megsértette az Asztanai-megállapodásokban vállalt kötelezettségeit, hozzátéve, hogy már a török lírát is bevezették az ankarai irányítás alatt álló régiókban.
A szíriai nagykövet továbbá követeli, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei azonnal hagyják el Szíriát, tekintettel arra, hogy jelenlétük a háború sújtotta országban a nemzetközi jog rendelkezései szerint illegális. Az Egyesült Államok által vezetett koalíció nem kapott meghívást Szíriába a damaszkuszi kormány részéről, ahogy engedélyt sem kapott rá az ENSZ Biztonsági Tanácsától.
Jaafari hozzátette, hogy szíve szerint annak örülne, ha Idleb tartományát “békés egyeztetések” útján sikerülne felszabadítani, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a szíriai hadsereg “elegendő kapacitással” rendelkezik arra az esetre, ha mégis felmerülne egy esetleges katonai beavatkozás indításának szükségessége.
Mindemellet Bashar Al-Jaafari panaszt emelt a szíriai területen végrehajtott izraeli támadások ellen, és egyben gratulált a szíriai hadseregnek a Daraa tartomány déli részén, militánsokkal szemben elért győzeleméért, amely terület korábban az Iszlám Állam ellenőrzése alatt állt.
Orientalista.hu – Vivkamar