Cadmus fordítás Cadmus
Szíria

2018. 08. 05.

Szíria legfőbb muzulmán vezetőjével találkozott Fülöp atya

2018. 08. 05.

A Szíriai Arab Köztársaság főmuftija, Dr. Ahmed Badreddin Hassoun fogadta a szíriai látogatáson lévő Kocsis Fülöp magyar görög katolikus metropolitát.

Sokaknak talán meglepő lehet, hogy a keresztény pátriárkák és emlékhelyek mellett egy muzulmán vezetőt is fölkeresett a görögkatolikus metropolita.

Dr. Ahmed Badreddin Hassoun azonban 2005-ös hivatalba lépése óta élénk szereplője a keresztényekkel való párbeszédnek, s a különböző muzulmán irányzatok, és a vallások közötti megbékélés híve.

A szunnita főmufti 22 éves fiát dzsihadista merénylők gyilkolták meg 2011-ben, ám ő maga is a megbocsátás híveként kegyelmet kért a merénylőkre. Fülöp atya megkeresésének olyan súlyt tulajdonított, hogy munkatársai a találkozó előtti estén telefonon kértek tőle engedélyt, hogy a találkozón a damaszkuszi televízió is jelen lehessen.

A főmufti köszönetet mondott a katolikus főpásztornak a látogatásért, melyet a felekezetek közötti megbékélés fontos lépésének tekintett. Fülöp atya a máriapócsi Istenszülő ikonjának másolatát ajándékozta neki, melynek különösen örült, hiszen – mint ki is emelte – Szűz Máriát a muzulmánok körében is nagy tisztelet övezi.

A főmufti a találkozón kijelentette, hogy Szíria, mely a mennyei üzenetek és a történelem bölcsője, az egész világ helyett harcol a terrorizmus ellen. Ezen kívül részese volt az emberi civilizáció megteremtésében és nyitott a világ felé.

Hassoun főmufti rámutatott arra, hogy:

,,Szíria a keresztény és muszlim fiai között lévő testvériség, béke és szolidaritás modellje.,,

Biztos abban, hogy a szíriai nép állhatatosságának, valamint a hadserege és vezetőinek áldozatkészségének és bátorságának köszönhetően sikerült elérnie ezeket a győzelmeket a terrorizmus ellen.

Kocsis metropolita biztos abban, hogy a nyugati sajtó félrevezető és torzított képet mutat Szíria terrorizmus elleni harcával kapcsolatban. Továbbá azt nyilatkozta, hogy:

,,Eljött az ideje annak, hogy a nemzetközi közösség meghallja az igazságot és azt amit a szíriai nép cselekedett a terrorizmus ellen.,,

A találkozó végén a főmufti imafüzért ajándékozott Fülöp atyának, aki elmondta, hogy a Jézus-imát fogja imádkozni vele. Viszonzásul saját csotkiját ajándékozta a muzulmán vezetőnek.

A találkozón jelen volt Naem Al-Gharbi, a damaszkuszi Szűzanya Katedrális a Melkita Katolikus Patriarchátus Központjának papja, és Dr. Ala-Addin Al-Zaatari a szíriaiVallásügyi Minisztérium fatwákért felelős igazgatója.

A tolmácsolásban Speidl Bianka orientalista, a Görögkatolikus Metropólia állandó Közel-keleti szakértő-tanácsadója nyújtott segítséget.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (SANA, Görögkatolikus Személet Magazin)

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑