Cadmus fordítás Cadmus
Keresztények

2015. 10. 10.

Szíriai érsek: Az Egyesült Államok az Al-Kaidát támogatja Assadal szemben

2015. 10. 10.

Egy szír katolikus érdek azzal vádolta meg az Amerikai Egyesült Államokat, hogy egyesítette erejét az al-Kaida terrorszervezettel, hogy sikeresen kísérelhesse meg Bashar Al-Assad elnök megbuktatását. – írja az Aranews.

Jacques Behnan Hindo, Hassaké-Nisibi érseke elmondta, hogy úgy gondolja, hogy a CIA felfegyverzett és kiképzett számos lázadó csoportot, mely valójában az al-Kaidához tartozik, csak más néven fut.

Azt mondta, hogy félrevezetés, mikor a nyugati politikusok azt nyilatkozzák, hogy ők csupán a „mérsékelt lázadókat” támogatják, Szíriában, „lévén, hogy ilyen csoportok egyszerűen nem léteznek”. Hozzátette, hogy szerinte a nyugati katonai beavatkozás megfontolatlan lépés volt, mivel ennek következményeképp Szíria olyanná válhat, mint Líbia.

A 74 éves főpap azok után beszélt aggodalmairól, miután John McCain, az Egyesült Államok Szenátusa Fegyveres Szolgálatok Bizottságának elnöke beismerte, hogy Amerika támogatja az Assad-ellenes erőket a kormány elleni háborúban .

„John McCain, az USA szenátora, azt mondta, az oroszok nem az ISIS állásait bombázzák, hanem az Assad-ellenes erőket, melyeket a CIA képzett ki.” – nyilatkozta Hindo érsek a Fides-nek, egy vatikáni székhelyű hírügynökségnek.

„Riasztónak találom ezeket a szavakat” – mondta. „Ez voltaképpen egy égbekiáltó beismerése annak, hogy az Assad elleni háború mögött voltaképpen a CIA áll.”

Így folytatta: „A nyugati propaganda továbbra is mérsékelt lázadókról beszél, de ilyenek nem léteznek. Van ebben valami nagyon aggasztó – mivel van egy szuperhatalom, amely amiatt tiltakozik, hogy az oroszok megtámadják a 2001. szeptember 11-én több ezer állampolgárát elpusztító al-Kaida milíciáit Szíriában.”

„Mit jelent, hogy az al-Kaida most az USA szövetségese, csak azért, mert Szíriában más név alatt futnak? Tényleg ennyire lebecsülik az intelligenciánkat és az emlékezetünket?”

„A nyugati erőknek nincs joguk beavatkozni a szíriai konfliktusba” – mondta az érsek, hozzátéve: „A szír embereknek kell eldönteni, hogy Assad menjen-e, és ha igen, hogy mikor tegye ezt, nem a Daesh-nek (ISIS), vagy a Nyugatnak, és teljesen biztos, hogy ha Assadot most elmozdítják, akkor Szíria olyanná válik, mint Líbia.”

 Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑